Egyre horribilisebb osztrák vállalatvezetői bérek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz osztrák dolgozói kamara (Arbeiterkammer) összevetette a hat évvel ezelőtti és a 2005-ös vállalatvezetői béreket, amelyek 5 év alatt megduplázódtak. 2000 óta az osztrák alkalmazottak munkabére ugyanakkor elenyésző növekedést produkált.
Egyre nagyobb eltérés mutatkozik Ausztria vállalatvezetői és alkalmazotti bérei között - derült ki az Arbeiterkammer (AK) dolgozói érdekvédelmi kamara jövedelmi statisztikáiból. A 2000-es és 2005-ös béreket összevető statisztika szerint az ausztriai felsővezetők bére 200 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban, míg a beosztotti státuszban dolgozóké csupán 10 százalékkal emelkedett ami az inflációt figyelembe véve igen szerény növekedésnek tekinthető. A statisztikai eredményekből kiderült az is, hogy az osztrák OMV olajipari vállalat igazgatói a legjobban megfizetett felsővezetők Ausztriában, ők 2000-hez képest az elmúlt évben 367 százalékkal nagyobb fizetést kaptak készhez.
Az egyre nagyobb osztrák bérkülönbségeket mi sem példázza jobban, minthogy az AK kimutatása szerint az igazgatók az elmúlt évben 35-ször magasabb javadalmazásban részesültek mint az alkalmazottak, ez a szorzó 2000-ben pedig 'csupán' 20 volt.
Az egyre nagyobb osztrák bérkülönbségeket mi sem példázza jobban, minthogy az AK kimutatása szerint az igazgatók az elmúlt évben 35-ször magasabb javadalmazásban részesültek mint az alkalmazottak, ez a szorzó 2000-ben pedig 'csupán' 20 volt.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?