kapubanner for mobile

Egyre több diákmunkásra számíthatnak a cégek a szezonban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Meló-Diák Hálózat több évtizedes tapasztalata szerint nyári szezon kezdetén a munkáltatók érdeklődése is megnő a diákok iránt, és a fiatalok is egyre szívesebben választják az iskolaszövetkezet előnyeit. A nyári időszak végéig közel háromszorosára duzzad a legrégebbi magyarországi iskolaszövetkezetnél munkát kereső diákok száma. Bár a diákmunka évtizedek óta megoldás a szezonális munkaerőhiányra, és a diákok pedig sokféle nyári munkahelyen megállják a helyüket, 2022 várhatóan az igazi boom éve lesz. Ennek oka, hogy hosszú, lezárásokkal és korlátozásokkal teli időszak után ez lesz az első olyan nyár, amikor az összes elmaradt fesztivál, buli újraéled. Emellett fontos tényező a diákmunka térhódításában, hogy a munkaerőhiány miatt a felnőtt munkaerő nehezebben elérhető. Emellett a tanulók még motiváltabbak többek között a 25 év alattiakat érintő adókedvezmény miatt. Így, mivel a kínálat nő, várható, hogy ezt a lehetőséget idén nyáron egyre több cég fogja választani. Érdemes ezért időben cselekedni, mert a legtöbb diák június elején már keresi a nyári munkahelyét.

meó-diák diákmunka 2022 nyár-
images

images

Stabil megoldás a fesztiválszezonra

Két év leállás után újraindulnak a fesztiválok, ami azért jó hír a vendéglátás és egyéb szezonális munkaadók számára, mert így várhatóan több diák teszi át ismét nyári lakóhelyét a nagy tavainkhoz és a fesztiválhelyszínekre. A Pénzcentrum megkérdezte, mi a Meló-Diáknál mit tapasztalunk, mennyit kereshetnek a diákmunkások olyan fesztiválokon, mint az EFOTT vagy a Sziget. Megállapításuk szerint a diák órabérek általában bruttó 1 300 és 1 700 Ft között mozognak, de mivel a 25 év alattiak mentesülnek az SZJA alól, ez a bér a zsebükben marad. Ez pedig még több diákot motivál majd. 

Atipikus foglalkoztatás atipikus toborzással - a Meló-Diák gyakorlata

Sok kisvállalkozásnak nehéz a munkaerő megtalálása dedikált recruiter kolléga hiányában. Ezért érdemes iskolaszövetkezeten keresztül igénybe venni diák munkaerőt. A meló-Diák évek óta tökéletesített marketing-stratégiával támogatott toborzási módszereket alkalmaz, hogy felkutassa a még hezitáló, a munka világáról keveset tudó fiatalokat, és elérje azokat is, akik már nem csak a pénzkeresetet, hanem a szakmai gyakorlat megszerzésének lehetőségét is keresik. Az iskolaszövetkezet a Z generációt többek között TikTokon éri el, a Meló-Diák csatornájának és a hagyományosabb toborzási módszereinknek hála ma már több ezres adatbázisuk várja, hogy munkába álljon, nem csak a Balatonon.

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek