kapubanner for mobile

Egyre több eladót keresnek az élelmiszerboltok

Vélhetően a hosszabb nyitvatartás és a vendéglők teraszainak nyitása miatt egyre élénkebb a kereslet az élelmiszerbolti eladók iránt, akiknek egy része visszaszivároghat azokra a területekre, ahonnan érkezett. Akár a nyugati határokon túlra is.

images

Az élelmiszerboltok már több eladót keresnek, az iparcikkes boltok egyelőre csak az elmaradt vásárlókat lesik - írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog.

Április 7-től 19 óra helyett 21:30-ig meghosszabbított nyitvatartással működhetnek az élelmiszerboltok. A két-két és fél óra nyújtás ugyanakkor több eladót, pénztárost is igényel. A járvány előtti létszámhiány a más szektorokban történt leépítések nyomán enyhült, hiszen a kereskedelmi vállalkozások átvettek dolgozókat, de most ezzel együtt is nő a meghirdetett álláshelyek száma - írja a szakblog.

A kereskedők feltehetően számolnak azzal is, hogy a vendéglátás nyitása visszaszívja az átsodródott munkaerő legalább egy részét. Kalkulálni kell azzal is, hogy nyugatabbra a járvány előtt kelendő volt a magyar eladó, és az ottani nyitások nyomán szintén megindulhat a visszaszivárgás.

Készülni kell a kiemelt üdülőkörzetek erősebb látogatottságára is, ami 2020 nyarán is tapasztalható volt. A belföldi turizmus gyorsan kilőhet, és boltba is a turisták fognak járni. Ez hozzájárulhat ahhoz is, hogy a boltos diákmunka szintén visszanyerheti a korábbi súlyát - írja a blokkk.com.

Az élelmiszerláncok zöme több bolti eladót keres, mint az elmúlt hónapokban, és ezek a számok várhatóan tovább fognak nőni.

Az iparcikkboltok szintén kinyithattak április 7-től, de ez még nem látszik a bolti eladókra vonatkozó keresésekben. Ennek egyik oka, hogy ezeknek a kereskedelmi egységeknek egy éve folyamatosan esik vissza a piacuk a korábbiakhoz képest, számos bolt nem is tudott újra kinyitni, így nem is nagyon hirdettek meg állásokat.

Fotó: unsplash.com
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek