Elég egy botlás és vége a vezető karrierjének
Nem könnyű a közéleti személyiségek, magas pozíciót betöltők sorsa, hiszen példás életet kell élniük, ballépésük akár a karrierjükbe is kerülhet. Cikkünkből kiderül, mire kell ügyelniük az ismert embereknek, segítségünkre egy kommunikációs szakember és egy ismert üzletember, egy sportszövetség elnöke volt.
A való világban a pénz az úr
Liptai Claudia és Stohl András sorsában egy a közös. Úgy tűnt, kettétörik karrierjük ballépésük miatt. Az elmúlt hetekben többször címlapra került, hogy a kereskedelmi televíziók szemet hunynak a "tékozló fiú és lány" cselekedetei fölött. A bulvárlapok arról cikkeztek, ismét foglalkoztatják a balesete után kegyvesztetté váló színészt az egyik valóságshow műsorvezetőjeként, Liptai Claudia pedig szerelmi botrányai ellenére is tovább vezetheti a tehetségkutató műsort. Laphírek szerint fél év kellett ahhoz, hogy, ha teljesen nem is, feledésbe merüljön, mit is tett Stohl András. Ez volt, mondjuk így, a vezeklés időszaka. Korábban ugyanis sokan követelték, hogy a színész-műsorvezetőre méltó büntetést szabjanak ki, amiért Budapest és Fót között alkohol és drog befolyásoltsága alatt súlyos közúti balesetet okozott és segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről. Ez a magatartás a műsorvezetőnek 5 vagy 3 év letöltendő börtönt jelenthet, attól függően maradandó egészségkárosodást szenvedett-e a baleset legsúlyosabb sérültje.
A celebeket a botlásaikkal azonosítják, amely hosszú távon akár a munkájuk elvesztését is jelentheti, mivel nem minden esetben vet jó fényt a munkaadóra egy ilyen "alkalmazott" - véli egy médiaszociológus. A kárálók csoportja azonban úgy véli, az ismert emberek mindent megúszhatnak. Az egyik párt európai parlamenti alelnöke is úgy nyilatkozott az egyik lapnak, igazságtalannak tartja, hogy Stohl András szabadlábon védekezhet és tovább folytathatja művészi tevékenységét. Szerémi Péter kommunikációs szakember is hasonlóan vélekedik, szerinte is könnyen megúszhatja a média "büntetését" az ismert színész és nem csodálkozna, ha hamarosan újra képernyőn parádézna. Az igazságszolgáltatás azonban már másik lapra tartozik - teszi hozzá a szakember.
Szappanopera szereplőiként tekintünk a celebekre
A kereskedelmi televízióknak látszólag teljesen mindegy, kit alkalmaznak, egy a lényeg: a nézettség. Az pedig így is, úgy is nőni fog. A gyarló műsorvezetőket ugyanis még szeretni sem kell. Elég, ha a néző kíváncsi rájuk, s a kereskedelmi média máris csodamód "elfelejti" a közerkölcsöt áthágó viselkedést, hiszen a nézettség mindent felülír. A médiaszociológus szerint ugyanis a nézők nem példaképként tekintenek a műsorvezetőre, hanem egy szappanopera szereplőjeként, s várják a sorozat folytatását, további botrányokat. A csatornák vezetősége tehát mérlegelt és úgy ítélték meg, túl sokba volt a celebek karrierjének kiépítése, hogy most csak úgy sutba dobják. - A magyar igazságszolgáltatás malmai pedig elég lassan őrölnek ahhoz, hogy a műsorvezetőnek bőven legyen ideje ismét belopnia magát a tévénézők szívébe - írta az egyik bulvárlap.
Összemosódik a munka és a magánélet
Ára van a magas pozíciónak, ismertségnek
Azt elismeri a MÖSZ elnöke, hogy egy ismert embernek óvatosabbnak kell lennie, mint egy átlagembernek, hiszen viselkedésével kihat a társadalomra, s befolyásolja a közfelfogást. Tisztában kell lennie azzal, mi az a játék, amit játszhat, s annak milyen szabályai vannak és be kell tartania azokat. - Oda kell tehát figyelni, hogy ne csináljon törvénybe ütközőt - húzza alá a MÖSZ elnöke. Csötönyi Sándor számára az sem fér bele, ha az ismert ember, politikus "bort iszik és vizet prédikál", tehát ha valaki nem szavahihető, vagy korrupt, de az sem fér bele a sportszövetség elnöke szerint, ha valaki kábítószer, alkoholbotrányba keveredik a közerkölcsöt áthágva. - Egy ismert embernek példaképnek kell lennie - szögezi le Csötönyi, hozzátéve: az elvárásoknak való megfelelés, a közerkölcs szabályainak betartása ugyanis nem egyéni megítélés kérdése. Egy ismert vezető, színész, politikus legyen tisztességes, legyen önmérséklete, önkontrollja - sorolja a kritériumokat a Magyar Olimpiai Bizottság egykori, a MOB Felügyelő Bizottság jelenlegi tagja.
Nem lehet eltiltani a kenyérkereséstől a megbotló sztárokat?
Ha már megtörtént a baj - Stohl példájánál maradva -, akkor el kell határolódnia az őt alkalmazó színháznak, televíziós csatornának, hiszen rossz fényt vethet rájuk, ha olyan munkavállalót foglalkoztatnak, aki bűncselekményt követett el - Hibát követett el, de nem lehet eltiltani a kenyérkereséstől - véli a MÖSZ elnöke. A szakember kijelentette: nem tartja etikusnak, hogy az ismert emberek duplán fizessenek tetteikért. Csötönyi Sándor szerint a színész sem fogja megúszni a büntetést. - Az már egy másik kérdés, hogy korábbi munkaadói újra foglalkoztatják-e a színészt a botrány elülésével. Ha egy ismert embernek kiemelkedő a teljesítménye, miért kellene száműzni és elvenni tőle azt a munkát, amivel a fenntartását biztosítja? - teszi fel a plátói kérdést a MÖSZ elnöke. Csötönyi Sándor tisztségéből kifolyólag bejárta a világot és úgy tapasztalta, az úgynevezett fejlett országokban sem kell duplán bűnhődnie senkinek, csak azért, mert híres.
Kontroll nélkül nagyot lehet bukni
Botrány esetén hiba a hallgatás
A kommunikációs szakember szerint, ha megtörtént a baj, felelősséget kell érte vállalni, azonnal reagálnia kell egy vezetői tisztséget betöltő embernek, ez lett volna a helyes reakció a vörös iszap katasztrófa esetében. A MAL Zrt. vezetője nem állt ki a nagyérdemű elé, pedig elejét lehet venni a találgatásoknak és a megítélésük is pozitívabbá válhat - nyomatékosítja a szakember. Szerémi szerint nem kifizetődő, ha úgy csinálunk, mintha mi sem történt volna, a lényeg a minél gyorsabb reagálás, ugyanakkor a tisztesség és a hitelesség is ezt kívánja meg.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bizalom hiánya ma már nemcsak hangulati kérdés, hanem a teljesítmény egyik rejtett gátja. Egy friss tanulmány megmutatja, miért látják sokszor... Teljes cikk
Három évvel a ChatGPT megjelenése után a legtöbb nagyvállalatnál elmaradt a várt termelékenységi áttörés. A vezetők tapasztalatai szerint a... Teljes cikk
A microshifting a hagyományos 9–5 munkarend radikális újragondolása: rövid, nem folyamatos munkaidő-blokkokra bontja a napot, igazodva a dolgozók... Teljes cikk
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Így hat a mesterséges intelligencia a tárgyalásokra 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- A Coldplay-koncerten lebukott HR-igazgató nem talál munkát, volt főnöke egymás után kapja az ajánlatokat 3 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 3 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását 3 hete
- Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Hogyan lesz egy nő felsővezető? 1 hónapja
- Felmérés: a vezetők nem mindig empatikusak, de ez előny is lehet 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?