Élethű katonai repülők 1:32-es méretarányban
A makettezés egyik legnépszerűbb ágát a katonai repülők jelentik, ami nem is meglepő, hiszen az adott történelmi korszak elevenedhet meg általuk, és mindez a saját otthonunkban.
A különböző méretarányok közül általában a közteseket választják a legtöbben, például az 1:32-es méretarányt, ami bőven rejt magában kihívást, de nem tartozik a legnehezebb választások közé, ráadásul széles kínálatot ölel fel.
Miért szeretjük annyira a katonai repülőket?
Talán éppen amiatt, mivel betekintést nyerhetünk a régmúlt időszakába, közelebbről is megismerhetjük azt a korszakot, s ez az élmény minden történelemimádó számára lebilincselő. A Modellfutár kínálatában katonai repülők is fellelhetők 1:32-es méretarányban, így kedvünkre válogathatunk az ütős példányok közül.
A legjobb megoldás, ha nem egyedül az alkotásban találunk örömet, hanem a gyűjtésben is, hogy komplett sorozatokat hozunk létre. Ezeket pedig elhelyezzük egy vitrinben, így védelmet biztosítunk a porral, szennyeződéssel szemben, ugyanakkor jól látható, központi helyen gyönyörködhetünk az általunk készített darabokban.
Pro tipp: lehetőleg azonos méretarányú makettekből hozzunk létre vagány gyűjteményeket, de lehet akár több szettünk is, viszont látványra sokkal szebb, ha egy kupacban egységesen az azonos méretarányú repülők foglalnak helyet.
Miközben összeállítjuk az egyes gépeket, elmerülhetünk az akkori időszak miliőjében, azáltal, hogy otthonunk egy kijelölt pontján helyet kapnak, egyedi hangulatot is teremtünk. Nem mellesleg le is nyűgözhetjük barátainkat, családtagjainkat.
Hogyan születnek realisztikus repülőmakettek?
A makettezésben az a legcsodálatosabb, hogy megannyi lépés harmonikus egészeként végül egy igazán élethű remekművet nyerhetünk. Épp úgy fontos az összeállítás folyamata, akárcsak a festésé. Persze nem feledkezhetünk meg a weatheringről sem, vagyis a környezeti behatások megjelenítéséről. A kopásokkal, leverődésekkel válik igazán valóságossá a modell. S ezzel együtt elveszíti játék mivoltát, és a valóságbeli jármű minden jellegzetességét magán viselve realisztikus miniatűrként azonnal magával ragad.
Nagyszerű elfoglaltság, ugyanis türelemre és precizitásra int, eközben kiléphetünk a mindennapi gondok burkából, belefeledkezhetünk az alkotás szabadságába.
Tökéletes közös tevékenység és remek ajándékötlet
Amikor arra gondolunk, hogy egy nagypapa az unokájának mesél a történelemről, egyből megrohannak minket is hasonló emlékképek. Egy repülőmakett megkreálása kapcsán még több időt tölthetünk szerettünkkel, ez pedig módot kínál arra is, hogy végre meghallgassuk egymást, megálljunk egy kicsit a hétköznapi rohanásban is.
Nem is létezik szebb ajándék, mint amikor egy tárggyal együtt élményt is adunk és maradandó emléket.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek







Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?