kapubanner for mobile

Elhunyt a "vasutas", aki országos sztrájkokkal írta be nevét a történelembe

Elhunyt Gaskó István szakszervezeti vezér, aki évtizedeken át állt ki a dolgozókért, és olyan harcokat vívott, amelyek ma is meghatározzák a magyar munka világát - tudatta a hírt a LIGA Szakszervezetek.

A LIGA Szakszervezetek tisztelettel emlékezik volt elnökére, mint olyan vezetőre, aki jelentősen hozzájárult a szakszervezeti gondolat népszerűsítéséhez és a munkavállalói igények megvalósításához. A LIGA részvétét nyilvánítja családtagjainak, barátainak, kollégáinak, és mindazoknak, akik ismerték - hangsúlyozták.

Mint írták, Gaskó István 1954. július 21-én született Sajószentpéteren. 1975-ben a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán vasútmérnöki, 1972-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdasági diplomát szerzett. Ezt követően a MÁV-nál helyezkedett el.

Gaskó István 1989-ben részt vett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete alapításában. 1990-ben már a szakszervezet ügyvezető elnöke, 1991-től elnöke. 1993-ban és 1994-ben a LIGA Szakszervezetek alelnökévé választották, 1996-től 2016-ig a LIGA Szakszervezetek elnöke volt.

Gaskó István "a független szakszervezeti mozgalom nagy harcosa volt, aki a két szervezeti pozíciója segítségével a munkaharcok aktív formáit valósította meg" - fogalmazott a LIGA, emlékeztetve: a nevéhez fűződik a "TB mentés", a vasúti "gördülősztrájkok", a feketegazdaság elleni tüntetések mellett a félpályás útlezáró akciók, aláírásgyűjtések és számtalan országos demonstráció szervezése is.

Az általa szervezett 2011-es országos tiltakozások, útlezárások és sztrájkok az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetése és a munka törvénykönyve módosítása ellen nagyban hozzájárultak, hogy létrejöjjön a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma - olvasható a LIGA honlapján.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek