Elismerte az államtitkár, hogy elbocsátásokhoz vezethet a béremelés
Elbocsátásokhoz vezethet a minimálbér és a szakmunkás-bérminimum emelése - mondta a Hír Televízió kérdésére a munkaerőpiacért felelős államtitkár. Cseresnyés Péter azonban úgy gondolja, az utcára kerülőket hamar felszívja a munkaerőpiac.
A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár nem számol tömeges elbocsátásokkal. „Azt hiszem, hogy ez nem lesz általános probléma. Biztos, hogy néhány munkaadótól, vállalkozástól komoly számításokat igénylő munkát követel meg, de ha mégis olyan helyzet áll elő, hogy egy-két munkavállalónak el kell mennie, várhatóan szinte azonnal fel fogja szívni a magyar munkaerőpiac, mert jelentős munkaerő utáni igény jelentkezik” - mondta Cseresnyés Péter a Hír Tv-nek.
Nemcsak kis cégek, a nagyobbak is panaszkodnak. A Coop elnöke a Világgazdaságnak azt mondta, kormányzati segítség nélkül nem tudják kigazdálkodni a jövő évi minimálbér- és bérminimum-emelést. Pekó József emlékeztetett: miközben a szakképzett munkaerő bére két év alatt 37 százalékkal nőtt, a forgalombővülés jóval kisebb volt, üzleteik több mint fele pedig kistelepüléseken működik, ráadásul olyan térségekben, ahol az életszínvonal és a jövedelmi viszonyok is messze elmaradnak a főváros vagy a nagyvárosok átlagától.

„Természetesen helyi problémák kistelepüléseken lehetnek, de először induljunk el, nézzük meg, hogy milyen tapasztalatok vannak. Majd egy-két hónap után lehet visszatérni erre a kérdésre” - tette hozzá Cseresnyés Péter.
Hír Tv

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?