kapubanner for mobile

Emmi: jelentősebb fennakadás nélkül elindult az elektronikus egészségügy rendszere

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) használata november 1-jétől vált kötelezővé minden közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató számára. Jelentősebb fennakadás nélkül elindult az elektronikus egészségügy rendszere - írja az MTI.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleménye szerint az EESZT megindításának első napján több mint 4,6 millió "eseményt" rögzítettek az egészségügyi szolgáltatók, és több mint 181 ezer e-receptet küldtek be a rendszerbe. November 1-jéig összesen 9744 szolgáltató indította el az intézményi csatlakozást, közülük több mint 7500-an már aktívan dolgoztak a térben - közölték.

Az EESZT egy ágazati portál az egészségügyi szféra regisztrált felhasználóinak, e zárt szakmai portálon többek között megteremtik az egykapus jelentésküldés lehetőségét, a háziorvosok, szakorvosok számára közvetlenül elérhetővé válnak a saját vagy a kezelt betegre vonatkozó adatok, és az intézményi ellátási dokumentumok is.

Az egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez a lakosságnak nincs szüksége e-személyire, azonban a páciensek rendelkezhetnek arról, milyen beteginformációkhoz adnak hozzáférést. A rendszert használó orvosoknak, asszisztenseknek ugyanakkor szükségük lesz elektronikus személyi igazolványra.

A rendszer bevezetését több hónapos próbaidőszak előzte meg. Az EESZT-hez jövő novembertől csatlakozik az Országos Mentőszolgálat, akkortól a magánszolgáltatóknak is kötelező lesz belépniük a rendszerbe.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek