kapubanner for mobile

Építőmunkásokat temetett maga alá a föld - sok halott

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Negyvenegyre emelkedett azoknak az építőmunkásoknak a száma, akiket földcsuszamlás temetett be vasárnap kora reggel Kína déli részén egy vízi erőmű építkezésénél és azóta sem talaláák őket - számolt be a Hszinhua hírügynökség a helyszínen tartott késő esti sajtótájékoztató alapján.

A baleset Fucsien tartomány egy hegyvidéki részén, Tajning megyében történt. A több napon át tartó heves esőzések miatt keletkezett földcsuszamlás során a hegyoldalból leomló mintegy százezer köbméter sár és szikla maga alá temette az ott dolgozó munkások szálláshelyeit és egy irodaépületet is lerombolt.

A híradások nem említik, hogy hány ember tartózkodott a helyszínen, mindössze annyit közöltek, hogy heten sérülésekkel túlélték a balesetet, köztük vannak, akiket csonttöréssel szállítottak kórházba.

A mentéshez, az esetleges túlélők utáni kutatáshoz katonákat és a fegyveres rendőrség tagjait mozgósították, de a legfrissebb jelentések szerint eddig nem jártak eredménnyel. A kínai államelnök, Hszi Csin-ping a mentési munkálatok fokozására szólította fel a megyei tisztségviselőket.

A térségben napok óta felhőszakadások voltak, több földcsuszamlást is jelentettek. Kujcsou tartományban egy ember meghalt, egyet még nem találnak, miután a víz elmosott egy utat. Hupejben egy 73 éves nő és 3 éves ükunokája meghalt, amikor kiöntött egy folyó.

Egy másik déli régióban, a Kuanghszi-Csuang autonóm területen mostoha időjárás miatt több mint ezer embert evakuáltak. Itt vasárnap több száz falusi lakos és turista kapcsolata szakadt meg a külvilággal azt követően, hogy a zuhogó eső utakat árasztott el, házakat döntött romba és helyenként az áramszolgáltatásban is fennakadást okozott. A helyi kormányzatok segélyeket indítottak útba az érintett településekre, illetve intézkedtek a turisták kimentéséről.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek