kapubanner for mobile

Erre van szüksége a cégeknek az SNI-tanulók foglalkoztatásához

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 2024-ben folyamatosan hangsúlyt fektetett a szakképzésben résztvevő SNI-tanulók duális képzésben való foglalkoztatásra. A közel 100 SNI-tanulót foglalkoztató cég részvételével végzett kérdőíves kutatás célja, hogy az SNI-tanulók foglalkoztatását vizsgálja és választ kapjon arra kérdésre, hogy a duális képzőhelyek milyen segítséget fogadnának örömmel az SNI-tanulók foglalkoztatásának támogatása szempontjából. A kutatás rámutat arra, hogy a cégeknek elsősorban módszertani segítségre van szüksége - írják sajtóközleményükben.

Erre van szüksége a cégeknek az SNI tanulók foglalkoztatásához-
images

A februárban elvégzett kutatásból kiderül az is, hogy 44 szakmában fogadnak SNI-tanulókat a duális képzőhelyek, függetlenül a vállalkozás méretétől. A megkérdezett cégeknél foglalkoztatott tanulók 11 százaléka sajátos nevelési igényű tanuló. Ez az érték nagyon magas, főleg annak tudatában, hogy a vállalkozások sok esetben nem is tudják, hogy SNI-tanulóval van dolguk. Mindez annak is köszönhető, hogy sem az iskolától, sem a tanulótól, vagy annak szüleitől sem érkezik erről információ.

A cégek 52 százaléka venne igénybe szakmai támogatást az SNI-tanulók foglalkoztatásához. Ugyanakkor 10 százalék azt is jelezte, hogy korábban már kapott szakmai támogatást. A BKIK-t is megemlítették válaszaikban arra kérdésre, hogy milyen szervezettől, intézménytől kaptak már szakmai segítséget. A kamarán kívül egy-egy iskola az, amely a tapasztalatok szerint szakmai segítséget nyújt a vállalkozásoknak.

A kutatásból kiderült, hogy a módszertani anyagok (77 százalék) mellett a megkérdezettek 61 százaléka a jó gyakorlatokat tartalmazó kiadványoknak örülne leginkább.

Az SNI-tanulók foglalkoztatásához kapcsolódó nehézségek többségét a tanulási képességekhez kapcsolódó területeken fogalmazták meg: olvasás-, írás-, matematikai készségek, szövegértés elmaradása, valamint a gyenge figyelem.

A tapasztalatok szerint az egyéni bánásmód, a türelem és a pozitív megerősítés segíti a tanulók felzárkóztatását leginkább, amely eredményeképpen az SNI-tanuló is értékes tagja lehet a vállalati közösségnek, munkájával hozzájárulhat a vállalkozás sikereihez.

Már 110 ezer felett jár az SNI-s diákok száma

kép: freepik

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek