Észak-Magyarországon nőtt a legnagyobbat a foglalkoztatottság
Az észak-magyarországi régióban* növekedett a legnagyobb mértékben a foglalkoztatottsági ráta 2022 végére, 2,3 százalékponttal többen álltak alkalmazásban, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal év eleji kimutatásából. A lokálisan jelen lévő HR szolgáltatók szerepe egyre erősödhet abban, hogy a régióban rejlő lehetőségeket még közelebb hozzák mind a vállalatok, mind pedig a munkavállalók számára.
17 ezer fővel magasabb volt országosan a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2022 decemberében, mint az ezt megelőző évben – közölte 2023 januárjában a Központi Statisztikai Hivatal. A közleményből kiderül, hogy annak ellenére, hogy a 15-64 évesek körében az észak-magyarországi régióban* volt a legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta (70,1 százalék), ebben a térségben mérték a legnagyobb növekedést is, 2,3 százalékponttal álltak többen alkalmazásban a mért időszakban, mint 2021 decemberében.
Ha kicsit arrébb tekintünk és az észak-alföldi régiót** vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy ezen a területen Hajdú-Bihar megyében volt a legnagyobb a munkaerő-kereslet 2022-ben, összesen 155 300 főnek volt munkaviszonya az év során. Ezt követi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 146 000 munkavállalóval, majd Jász-Nagykun-Szolnok megye, ahol 101 200 fő állt alkalmazásban tavaly. A KSH adataiból kiderül továbbá, hogy országosan növekedett az álláskeresés időtartama, míg 2021-ben átlagosan 8 hónapot töltött valaki munka nélkül, addig 2022-ben már 9 hónapba telt az elhelyezkedés.

A Work Force legújabb irodája Nyíregyházán
Felértékelődik ebben a piaci környezetben a munkaerő-kölcsönzők szerepe a régióban, akik gyorsítják a kereslet és kínálat találkozását. A Work Force HR szolgáltató Debrecenben évek óta segíti a munkaadók és munkavállalók egymásra találását, emellett márciusban Nyíregyházán nyitotta meg 9. irodáját az országban.
„Nagy hozzáadott értéket jelent az a fajta képesség és tapasztalat, amivel a nyitott pozíciók betöltését támogatni tudjuk. Szerteágazó erőforrásaink vannak és olyan tudásbázisunk, amivel az éppen leépítésre kényszerülő és a növekvő cégek közti munkaerőáramlást biztosíthatjuk. Ahogy országosan, úgy Debrecenben és Nyíregyházán is teljeskörű támogatást nyújtunk az álláskeresőknek: végigkísérjük őket a kiválasztási folyamaton, valamint a munkábaállást követően is segítünk nekik, ha igénylik. Céges buszjáratokat és szálláslehetőséget nyújtunk munkavállalóinknak, valamint HR koordinációt, HR tanácsadást és mentorálást is biztosítunk az álláskeresőknek” – mondta Czellecz Zoltán, a Work Force cégvezetője.

Czellecz Zoltán, a Work Force cégvezetője
*Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád
**Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg
A Work Force-ról
A 100 százalékban magyar tulajdonú Work Force Kft. 2003 óta foglalkozik munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő- közvetítéssel. Tapasztalatainak, naprakész piaci ismeretüknek, és szaktudásunknak köszönhetően olyan komplex megoldásokat biztosít, melyekkel partnereik egyre növekvő munkaerőigényeit maximálisan lefedi. Megbízói között termelő- és gyártó cégek, valamint a szolgáltató szektorban működő vállalatok egyaránt megtalálhatóak. Országszerte 9 irodával rendelkezik, 300 ügyfél számára biztosítja folyamatosan a megfelelő munkaerő rendelkezésre állását.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek
Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon