Ezek a problémák foglalkoztatják leginkább a középiskolásokat
Soha nem övezte még ekkora érdeklődés Magyar Innovációs Szövetség középiskolások számára kiírt versenyét, a 14-18 éves korosztályból idén a korábbinál kétszer több, közel 300 pályázat érkezett a nagy múltú innovációs versenyre, a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára (OTIO). A fiatalok körében az innováció slágertémái között olyan területek állnak az élen, mint a fenntarthatóság, az emberek egészségének megtartását célzó projektek vagy a városi közlekedés modernizálása, az alkalmazott technológiák között pedig a mesterséges intelligencia és a 3D nyomtatás a legnépszerűbbek.
A Magyar Innovációs Szövetség és társszervezői által az idei tanév elején meghirdetett innovációs versenyre középiskolások nevezhettek december 9-ig tudományos kérdések megoldását célzó innovációs tervekkel, munkákkal. A közel 300 fiatal tudóspalánta rekordszámú, a korábbiakhoz képest kétszer több pályázata azt mutatja, hogy már ezt a korosztályt is egyre jobban foglalkoztatják a világ legégetőbb problémái, és egyben akarnak is tenni azok megoldásáért.
A szakmai zsűri értékelése alapján az első fordulóból közel 100 pályázat jut tovább, a kiválasztott fiataloknak a szervezők által biztosított mentorok segítségével 2025. április 7-ig kell részletesen kidolgozni a projekteket.
A 2024-25. tanévre meghirdetett verseny 1-3. helyen végző (összesen 10 pályázója) 200.000 - 500.000 Ft, míg a további 10-15 kiemelt dicséretes pályázó 100.000 Ft jutalomra lesz jogosult, valamint különdíjat kap majd a legsikeresebb határon túli fiatal is. Az 1-3. helyen végző diákok a felsőoktatási felvételi eljárás során is plusz pontban részesülnek a legtöbb egyetemen. A versenyen legeredményesebben szereplő 8-10 iskola 800.000-1 millió Ft támogatásban, a legeredményesebb tanárok 600-800 ezer Ft egyszeri elismerésben részesülnek.
A három 1. helyezett részt vehet a kétfordulós EU Fiatal Tudósok Versenyén, mivel a hazai verseny egyben része az európai versenysorozatnak is. A legjobbak további rangos nemzetközi versenyekre is eljuthatnak, például az Egyesült Államokban megrendezésre kerülő tudományos versenyek olimpiájára (Regeneron ISEF), valamint szakmai utakon, akár a Nobel-díj átadási ünnepségén is részt vehetnek. A verseny részletes felhívása a www.innovacio.hu valamint a www.otio.hu portálon olvasható.
A versenyt a Magyar Innovációs szövetség a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kiemelt támogatásával, valamint a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárságának szakmai közreműködésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, a Nemzeti Innovációs Ügynökséggel közösen hirdette meg.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?