Ezért nem érdemes saját kezünkbe venni a tartozás behajtását
Mindannyiunkkal előfordulhat, hogy kölcsönadunk valakinek pénzt vagy egyéb vagyontárgyat, azt azonban nem kapjuk vissza. Ez természetesen igazán bosszantó, azonban egyáltalán nem ajánlott saját kézbe venni a behajtást.
Igaz ugyan, hogy az adott kölcsönt az előzetesen lefektetett szabályok szerinti vissza kell adnia az adósnak. Azonban ha ezt erőszakos cselekményekkel igyekszünk elérni, megsértjük a Büntető Törvénykönyv szabályait. Ha ezt nem tartjuk szem előtt és ellenünk eljárás indult, akkor viszont mindenképp kérjünk jogi segítséget.
Mit jelent az önbíráskodás?
Az önbíráskodás elnevezés önmagában is eléggé árulkodó. A hatóság helyett mi magunk szeretnénk ítéletet hozni a sérelmeink ügyében, és végre is hajtani azt. Fontos, hogy ez vagyoni ügy, vagyis az elkövetés tárgya minden esetben pénz vagy egyéb, értéket képviselő tárgy. Ide tartozik például ha elvégzünk valamilyen munkát, de nem kapjuk meg érte a szerződésben ígért fizetséget. A baráti kölcsönök, és egyéb, megállapodáson alapuló tartozások is jelenthetik az elkövetés tárgyát.
Az önbíráskodást erőszakkal, vagy fenyegetéssel követhetjük el. Ezeket tudvalevő, hogy a magyar jogszabályok büntetik. Vagyis aki így próbálja behajtani a jogos, vagy annak vélt tartozását, annak tudnia kell, hogy bűncselekményt követ el. Amennyiben ez megtörtént, ahogy Janklovics Ádám ügyvéd úr is javasolja, keressünk fel egy tapasztalt jogi képviselőt.
Mitől függ a büntetés, ha önbíráskodást követtünk el?
A magyar büntetőjogban számos körülmény befolyásolja, hogy végül milyen mértékű és formájú penitenciát kap az elkövető. Ez az önbíráskodás elkövetésekor is így van. Alapesetben az önbíráskodás fenyegetéssel történik, amely félelmet kelt az adósban. Azonban súlyosabb büntetésre számíthat az elkövető, ha nem áll meg a szóbeli vagy írásbeli félelemkeltésnél.
Az egytől öt évig terjedő szabadságvesztés skáláján súlyosabb büntetési tételre számíthatnak azok, akik csoportosan követik el az önbíráskodást. Ugyancsak súlyosbító körülmény, ha fegyverrel próbálják rávenni az adóst a törlesztésre. Ha pedig védekezésre képtelen személy, például idős, kiskorú vagy mozgáskorlátozott a sértett, ugyancsak hosszabb a büntetés. Nem véletlen, hiszen ez emberileg is rendkívül aggályos, amelyet feltehetően a bíróság is így ítél majd meg.
Zsarolás vagy önbíráskodás - mi a különbség?
Felmerülhet a kérdés, hogy mi a különbség az önbíráskodás és a zsarolás között, hiszen nagyon hasonló elkövetési magatartásokról van szó. Az önbíráskodás esetében azonban az elkövető meg van győződve arról, hogy jogosan követeli vissza az átadott pénzt vagy vagyontárgyat.
Zsarolás esetében azonban a zsaroló tisztában van vele, hogy jogellenes a követelése. S bár az uzsorások a saját vagyonukból kölcsönöznek, az uzsorakamat nem jogos követelés. Így ez az elkövetési magatartás nem önbíráskodás, hanem zsarolás.
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
