kapubanner for mobile

Ezért válaszd a Passatore humidorokat!

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az első szabály, amit a szivarosok megtanulnak, amikor megismerkednek a füstölgés életstílusával, hogy a szivarokat bizony humidorban kell tartani.

A humidor gondoskodik arról, hogy a benne tárolt szivar tökéletes állapotát megtartsa, amíg nem kerül elszívásra.



A Passatore humidorjai igazán különlegesek, a következőkben megtudhatja azt is, hogy miért! A kezdő szivarosokhoz is van néhány szavunk, hiszen mindannyian voltunk az ő cipőjükben. A füstös, aromás út kezdetén mindenkinek szüksége van a lehető legtöbb jó tanácsra!

A legfontosabb információk kezdő szivarosoknak!



A szivarosok első számú szabálya, hogy a szivarokat kizárólag humidorban szabad tárolni. Hogy mi is az a humidor? Azt egy olyan doboz, amelynek falai között folyamatosan 70%-os páratartalom uralkodik, ennek hála pedig a szivarok sosem száradnak ki. Ez azért fontos, mert egy kiszáradt darab megtörhet, ez pedig megváltoztathatja az ízét. Tehát a humidor az első és legfontosabb társa az embernek. Ez azonban nem az egyetlen eszköz, amire szüksége van egy szivarosnak.

Szivarvágóval, -gyújtóval és hamutállal is rendelkeznie kell egy szivarosnak. Utóbbi kettőnél ne felejtse el, hogy az egyszerű, cigarettásoknak készített darabok nem megfelelőek.

Az említett eszközök mindegyikét sok különböző márka készíti. A gyártók persze mind más-más szempontrendszer szerint dolgoznak. Vannak olyan cégek, ahol az a legfontosabb, hogy a lehető legolcsóbb, minőségében mégis a legtökéletesebb darabokat készítsék el. Olyan vállalat is akad, ami a lehető legelőkelőbb, legelegánsabb darabok gyártását tűzte ki célul, akár egy üzleti megbeszélés alkalmával is elő lehet venni a termékeit. A kiváló Passatore márkát sok férfi kedveli, ez pedig nem véletlen. Lássuk, hogy miért!

A Passatore humidorok különlegessége



A márka népszerűsége nem csupán a véletlen műve. A Passatore humidorjait és egyéb kiegészítőit két jelzővel lehet illetni: minőség és stílus. Ezeket a humidorokat átgondoltan tervezik meg, azt tartva szem előtt, hogy a lehető legtovább tudjanak hibátlanul működve a szivaros mellett maradni. A Passatore egészen különleges márka, hiszen a gyűjtők is szívesen vásárolnak maguknak ilyen darabokat. Minden általuk gyártott kiegészítő és humidor egyediségével kitűnik társai közül.

Ha ön az igazán különleges, egyedi gyártású, limitált szériás humidorokat keresi, akkor a Passatore termékei nem igazán Önnek valók… Bár mi így is azt ajánljuk, vessen rájuk egy pillantást, hiszen az igazán válogatós férfiak is találnak egy magukhoz illő Passatore humidort!

Na de honnan szerezze be?



Ha szeretne körülnézni a Passatore háza táján, de nem szeretne kimozdulni otthona kényelméből, nézzen körül a Humidorshop.hu virtuális polcain és rendeljen meg mindent, amire csak szüksége van!


Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek