kapubanner for mobile

Fejlődésünk motorját a következő években a fenntarthatósági törekvéseink is pörgetik majd

A 30 éves PIRAMIS szoftverünkkel és bérügyviteli szolgáltatásaink által közel 100 000 magyar munkavállaló számfejtése készül hónapról hónapra. De!

lencsés sándor-
images

 

Lencsés Sándor, L-SOFT alapító, CEO

 

A HR, ezen belül a bérszámfejtés mindig is a papírigényes, sokszor digitálisan elhanyagolt vállalati területek közé tartozott, mivel nem tartozik szorosan az alaptevékenységhez. Jött a pandémia, és óriási lendülettel lökte a cégeket az új HR szoftverek bevezetése felé.

Azonban azzal, hogy a folyamatot digitalizáljuk, még nem jelenti azt, hogy eljutottunk a biztonságos fenntarthatósági zónába – mondja Lencsés Sándor, az L-SOFT vezérigazgatója. Hogy mennyire komolyan gondolja a társaság a szoftverfejlesztési folyamataiban az ESG alapjaira épített működést? Jól reprezentálja ezt a törekvést a tavaly a HRKOMM Award Környezettudatos munkahely kategóriában elnyert BRONZ minősítése a #eSignature&Piramis IGAZOLÁSaim pályázatával.

Az L-SOFT ügyfelek visszajelzései egyértelműen mutatják, hogy a környezettudatos szoftverbevezetési projektek igenis találkoznak a munkavállalói elvárásokkal, fokozzák a kapcsolódó elégedettséget.  A Z generáció már elvárja, hogy a munkáltatója látható cselekedetek sorával bizonyítsa hitét és tenni akarását amellett, hogy részese akar lenni a környezetvédelmi és társadalmi problémák megoldásának.

 

Fejlődésünk motorját a következő években a fenntarthatósági törekvéseink is pörgetik majd!

A pandémia által csúcsra járatott digitalizációs hullámok még el sem ültek, és a vállalatok ismét lépéskényszerben vannak: hogyan feleljenek meg az ESG által támasztott követelményeknek? A közeljövőben az L-SOFT a szoftverfejlesztési folyamatainál is figyelembe veszi a fenntartható és versenyképes működés kulcsfontosságú elemeit.

Igen, az utóbbi évek felhajtották a keresletet a HR terület szoftverei iránt is, nem véletlenül: a szükséghelyzeti home office sokszor nehezen kezelhető távolságba vitte a munkatársakat, a biztonságos munkakörülmények pedig megkövetelték a lehetőség szerinti érintésmentességet ezen a területen is. 

Előtérbe került érthető módon az igény pl. az akár e-aláírással, önkiszolgáló HR szoftverekben publikálható igazolások, nyilatkozatok, dokumentumok iránt. Az L-SOFT a 30 éve fejlesztett PIRAMIS humán szakértői rendszere webes szoftvereivel válaszolta meg ezeket az aktuális, közép, nagyvállalati elvárásokat.

l soft

Bakó Krisztina, L-SOFT vezérigazgató-helyettes

Az e-aláíráshoz kapcsolódó technológiai fejlesztésünk komoly üzenet, amellyel szeretnénk elérni, hogy a fenntarthatóság mindig komoly, döntő érv és érték legyen a vállalati beruházások esetében – mondja Bakó Krisztina, az L-SOFT vezérigazgató-helyettese, egyben a kereskedelemért felelős vezetője.

Az L-SOFT gyorsan reagált a foglalkoztatásban felbukkant legújabb vállalati igényekre is, 2021 év végén a piacra bevezetett home office és egyéb távolléteket adminisztráló webes önkiszolgáló szoftverével, a PIRAMIS TÁVOLLÉTeim-el. A szoftver lehetővé teszi, hogy a munkavállaló tervezze, igényelje a különböző távolléteit, melyet ezt követően a vezető elbírál, és a döntésről a beosztott haladéktalanul értesül.

Ugyancsak a hibrid foglalkoztatás generálhatja akár a képzési stratégia felülvizsgálatát is, a távolról dolgozók esetében például a soft skillek fejlesztését, vagy az e-learning megoldások térnyerését. Az L-SOFT szoftverválasza erre a vállalati problémára az ugyancsak 2021-es PIRAMIS KÉPZÉSeim, amely segítheti a megnövekedett képzési igények adminisztrációját, szervezését, az elérhető tréningek, oktatások publikációját a munkatársak felé, majd a jóváhagyási, döntési folyamatot is megkönnyíti a könnyen, akár egy mobiltelefonról elérhető felülettel. 

Érdemes további információt, akár ajánlatot, termékbemutatót kérni itt (https://www.lsoft.hu/piramis_szoftverek_ajanlatkeres/) 

Tomkó Gyöngyvér

marketing menedzser, L-SOFT

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek