Félmillió munkahely megtartását és 70 ezer létrehozását támogatta eddig a kormány
Augusztus végétől, a Gazdaságvédelmi akcióterv harmadik szakaszában újabb források nyílhatnak meg a vállalkozások előtt. Az állami támogatások eddig összesen csaknem félmillió munkahely megtartásához, és 70 ezer megteremtéséhez járultak hozzá.
Meghaladhatja a várakozásokat, és az uniós átlagot a magyar gazdaság idei teljesítménye - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságszabályozásért és stratégiáért felelős államtitkára.
György László elmondta, hogy a kormány folyamatosan értékeli a nemzetközi helyzetet, ezek alapján pedig kedvezőnek látja az ország, és a legfontosabb magyar exportpiacok kilátásait. A német üzleti hangulat meghaladta a válság előtti szintet, az euróövezetben a megrendelési állományok biztatóan alakulnak. A járvány kiújulása a kontinens nagy részén kevésbé fenyegető, mint másutt, a Föld csaknem 200 állama közül a 20 legjobban védekező majdnem fele európai.
Magyarország is az utóbbiak közé tartozik - indokolta a bizakodást az államtitkár. Az egészségügyi védekezés fenntartását ugyanakkor ezzel együtt is fontosnak nevezte. A kormány ezért a járványügyi munkacsoport közreműködésével a vállalkozások számára összefoglalja, és augusztusban meg is jelenteti a fertőzés megfékezésének legfontosabb teendőit. A kiadványban olvasható ajánlások szükség esetén kötelezővé válhatnak.
György László a belföldi folyamatok közül kiemelte a munkaerőpiac legfrissebb adatait. Az álláskeresők számának csökkenése felgyorsult, a foglalkoztatottaké újra a 4,5 milliót közelíti, így már csak 80 ezerrel többen keresnek munkahelyet, mint a válság előtt.
A belföldi ipar, és különösen a járműipar magas megrendelésállományra számít ősszel, ezért augusztusban is folytatódik a gyártás - tette hozzá.
Az államtitkári tájékoztatóból kiderült az is, hogy a kormány költségvetési keretből eddig 500 milliárd forint beruházásösztönzést hagyott jóvá, 920 ezer munkavállalót, és több mint 140 ezer álláskeresőt segít.
A 200 ezer ember befogadására képes közmunkákban mindössze 90 ezren dolgoznak. Az állami támogatások összesen csaknem félmillió munkahely megtartásához, és 70 ezer megteremtéséhez járulnak hozzá.
Az állami, illetve jegybanki támogatású hitelekre 703,3 milliárd forint igénylés érkezett, ebből 345,5 milliárd forint a leszerződött állomány összege.
Újságírói kérdésre válaszolva György László kifejtette, hogy augusztus végétől, a Gazdaságvédelmi akcióterv harmadik szakaszában újabb támogatások nyílhatnak meg a vállalkozások előtt. A védekezés folytatásában a kormány figyelembe veszi a nemzeti konzultáció eredményét, újabb országos lezárás lehetőségével ugyanakkor már nem számol - tette hozzá.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?