kapubanner for mobile

Felnőtt álmok már diákként is

A diákmunka régebben az iskolaidőn kívüli kereseti tevékenységet jelentette, legalábbis többségében. A tanulók leginkább a nyári szünetekben kezdtek el dolgozni olyan helyeken, ahol a szezonalitás volt a fő elem, így árultak fagyit, sütöttek lángost, végeztek mezőgazdasági munkát. Sokaknak ez zsebpénzkiegészítés volt, vagy ebből fedezték az évközi kiadásaikat. Ma ez a fogalom már sokkal többet jelent ennél: karrieralapozás, jövőépítés, tapasztalatszerzés. A lehetőségek pedig ennek megfelelően lettek komolyabbak, tartósabbak is.

prohuman diák munka-
images

images

A Prohuman Diákmunka Magyarország egyik legnagyobb iskolaszövetkezete, éppen ezért rengeteg tapasztalattal rendelkeznek a diákmunka kapcsán. Ismerik és értik ezt a világot, a szabályozást, változásokat, a diákok és persze az őket foglalkoztató vállalatok elvárásait.

prohuman diák munka
Tóth Rozália

Még mindig egyenlő a szezonalitás a diákmunkával?

A nyár kiemelt időszak, de ma már az év minden hónapjában népszerű a diákmunka, és egyáltalán nem szokatlan, hogy egy diák az iskola mellett is vállal munkát. Ma már inkább a 18 év alatti, középiskolás korosztály körében jellemző szezonalitás, a kimondottan nyári munka, a 18 éven felüliek sokszor egész évben vállalnak munkát valamilyen rendszerességgel. A nyári időszakban sok diák dolgozik akár heti 40 órát, jellemzően 1–1,5 hónapos időtartamban, miközben egyre többen vannak, akik szeretnének  egész nyáron dolgozni. Természetes, hogy nyáron a turisztikai vállalkozások, így az éttermek, hotelek, strandok is számos munkalehetőséget kínálnak, de sok idényjellegű munka is van ebben az időszakban, sőt, a gyárakban is több fiatalt alkalmaznak könnyű fizikai munkára a szabadságok miatti kapacitáshiány áthidalására. 

Mit várnak a diákok egy munkahelytől? 

A Prohuman Diákmunka tapasztalata szerint a 3 legfontosabb szempont a szellemi pozíciók esetén: a bérezés, a rugalmas munkaidő és a home office lehetőség. Az idősebb diákok körében motiváló lehet maga a pozíció, szakterület is, főleg, ha valaki gyakornokként dolgozik.
Sokan megtakarításként tekintenek a diákmunkával megkeresett pénzre – például jogosítvány, nyelvvizsga megszerzésére gyűjtenek. Azonban a napi kiadások fedezésére is egyre fontosabb lett a diákoknak a jövedelemszerzés, elsősorban is olyan hallgatók körében, akik kollégiumban vagy albérletben laknak. Emellett sokan vannak, főleg a fiatalabbak, akik a „zsebpénzük” kiegészítése céljából dolgoznak. Az átlagos órabér országosan akár 2000 forint körül is mozoghat, de egy jól képzett diák IT vagy mérnöki területeken akár 4000 forintos órabért is kaphat.

Melyek a legfontosabb változások az utóbbi években?

Általános tapasztalatként mondhatjuk el, hogy komoly növekedést látunk az üzleti oldalról is, azaz a vállalatok egyre bátrabban és egyre több területen alkalmaznak diákmunkásokat. Az első negyedévben nagyjából 15-20%-os emelkedést tapasztaltunk az előző év azonos időszakához képest, és arra számítunk, hogy a nyáron még tovább nőhet a diákmunkások száma. A növekedés egyik oka a munkaerőhiány, de a technológiai fejlődés adta lehetőségek, az otthoni vagy távoli munkavégzés elterjedése is nagyon sok diák számára biztosít alkalmat a munkavállalásra. Ez a cégek számára is lehetőség, hiszen több munkát és rugalmasabban tudnak kiadni diákoknak. Fontos szempont az is, hogy a 25 év alatti diákmunkások jövedelme adómentessé vált, és természetesen a magasabb bér is motiválja a fialatokat. Az irodai vagy fehérgalléros pozíciók esetén elmondható, hogy nem volt jelentősebb változás a munkaköröket illetően. A népszerű pozíciók között található továbbra is a HR gyakornok, az adminisztrátor, a pénzügyi és számviteli gyakornok, valamint az IT területhez tartozó gyakornoki pozíciók köre. Minél rugalmasabb a munkaidőbeosztás, annál könnyebb olyan diákot találni, aki képes a munkát összeegyeztetni az iskolával vagy egyéb kötelezettségekkel.

 

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Employer branding a csúcson: amikor a természet formálja a vállalati kultúrát

Egy modern munkahely vonzerejét ma már nem csupán az esztétikus iroda vagy egy hangzatos küldetésnyilatkozat adja. A valódi elköteleződés és a... Teljes cikk

Valóban kiválasztható a legjobb jelölt? Így segítenek a személyiségtesztek a toborzás során

A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk

Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal

A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk