Felsőoktatási felvételi: jövő szerdáig pótolhatják hiányzó dokumentumaikat a diákok
A szeptemberben induló képzések ponthatárait július 26-án hirdetik ki.
Július 12-ig, vagyis jövő szerdáig pótolhatják a felvételiző diákok a még hiányzó dokumentumaikat, és addig módosíthatják - egyetlen alkalommal - a megjelölt szakok sorrendjét a felsőoktatási felvételi elektronikus rendszerében, az E-felvételiben - közölte az Oktatási Hivatal szerdán az MTI-vel. Mint írták, a jelentkezők a pontszámításhoz még szükséges dokumentumokat a felvi.hu honlapról elérhető E-felvételi rendszer "Dokumentumok" menüpontjában tölthetik fel, és ugyanitt követhetik nyomon azok elbírálását is. A közlemény szerint nem kell feltölteni a 2006. január 1. után megszerzett érettségi bizonyítványt, illetve tanúsítványt - így a tavaly május-júniusi érettségi eredményeket tartalmazókat - a 2003. január 1. után megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványokat, illetve a 2006. február 1. után szerzett hazai oklevelet sem.
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint ezek adatait az elektronikus közhiteles nyilvántartásokból veszik át. Ha a felvételiző a jelentkezés után szerezte meg nyelvvizsgáját, akkor a felületen csak a nyelvvizsga-bizonyítvány adatait kell megadnia. Az idei érettségi eredmények folyamatosan érkeznek meg a központi felvételi nyilvántartásba - írták. A felvételizők egyetlen alkalommal - jövő szerdáig - módosíthatják a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjét, az E-felvételi "Sorrendmódosítás" menüpontjában.
A változtatások az elküldött kérelmek feldolgozása után jelennek meg az ügyintézési felületen. A sorrendmódosításkor csak a jelentkezéskor megadott szakokat lehet átrendezni vagy törölni, új képzés már nem rögzíthető - ismertették. A személyes adatok változását szintén jövő szerdáig jelezhetik a felvételizők a "Személyes adatok" menüpontban. Egyes személyes adatok - mint a névváltozás, vagy az állampolgárság esetleges változása - módosítását dokumentummal is igazolni kell. A közleményben jelezték, hogy az idén külföldön érettségizők vagy felsőfokú oklevelet szerzők számára a dokumentumbenyújtási határidő július 18., és az ezen határidőig benyújtott dokumentumok feldolgozása a ponthatárok kihirdetéséig tart.
A szeptemberben induló képzések ponthatárait július 26-án hirdetik ki, és azok elsőként a felvi.hu honlapon lesznek elérhetőek. Azok a felvételizők, akik a jelentkezéskor megadták mobiltelefonszámukat, már aznap SMS-ben kapnak értesítést az eredményről. A besorolási határozat - amely tartalmazza, hogy a felvételiző mely képzésen kezdheti meg tanulmányait - legkésőbb augusztus 5-ig az online felület "Hivatalos iratok" menüpontjában lesz elérhető és erről minden jelentkezőt e-mailben is értesítenek - olvasható az Oktatási Hivatal közleményében.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?