Gondok az Audi szakszervezeténél
Elutasította a vállalat jövő évre vonatkozó bérajánlatát az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ). Lényegesen nagyobb alapbér-emelést szeretnének és több bérenkívüli juttatást.
A cég egyébként két évre állapodna meg egy 7 százalékos béremelésről, amiből 3 százalék a garantált és további 4 százalék az adható. Emellett a korábbi megállapodáshoz hasonlóan évi bruttó 620 ezer forintnyi cafetériát és kedvezményes előnyugdíjazási rendszer kialakítását ajánlotta. A szakszervezet egyértelműen elutasította a vállalat ajánlatát és csak egyéves megállapodásra tett javaslatot.
A munkáltató alapbér-emelési ajánlatán azért háborodtak fel, mert az úgynevezett adható elem olyan elemrész, amelyről a cég vezetői egyénileg döntenek. Erről a lapnak Csalogány György, az AHFSZ elnökhelyettese beszélt. Szerinte ezzel szemben minimum az alapbér 18 százalékos, de minimum bruttó 75 ezer forintos emelésére lenne szükség, mert akinek alacsonyabb a bére, annak a 18 százalékos mértékű emelés csak körülbelül 40 ezer forintos növekményt okozna, így számára a 75 ezer forintos emelés lenne indokolt.
További gondjuk, hogy a mozgóbért építsék be az alapbérbe.A fő cél, hogy a fizetés lehető legnagyobb részét átcsoportosítsák az alapbérbe, összességében pedig a garantált bérelemek felé mozdítsák el a mozgóbér-elemeket - magyarázta Csalogány. Hozzáteszi, hogy az éves bruttó 620 ezres cafetéria-ából alig 420 ezret tudtak felhasználni a munkatársak, ha pedig az összes adóváltozást figyelembe vennénk, akkor ez a szám 300 ezer forint környékére csökkenne.
Az Audinál a legnépszerűbb cafeteria-elem: a mobilitási célú lakhatási támogatás volt - ez körülbelül 3-4 ezer embert érintett a vállalatnál, a második pedig az egészségpénztári támogatás és a Szép-kártya volt.Jelentősen megnőtt azok száma az elmúlt években akik a kedvezményes 100 ezer forintos készpénz-kifizetést vették igénybe.
A szakember szerint a vállalatnál nincs szó arról, hogy kivezetnek egyes cafeteria-elemeket, ugyanakkor az AHFSZ új juttatási elemeket is javasolt, egyebek közt az adományozást, a további szabadságnapok vásárlását és a munkáltatói lakáscélú kamatmentes hitelt - írja a lap.
napi.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk
- A szakértők szerint lakhatási krízis van hazánkban: a fizetésünk majdnem fele lakhatásra megy 2 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- Itt vannak a legnagyobb egészségpénztárak 2 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 4 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 4 hete
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja


Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?