Hány dolgozó hiányzik valójában a boltokból?
Összesen mintegy 30 ezer betöltetlen pozíciót "számolt össze" a GfK Hungária legújabb, a kereskedelem munkaerő-piaci helyzetét felmérő kutatása. A Nemzetgazdasági Minisztérium ennek mindössze az ötödével számol, írja a Napi.hu.
A hazai boltokból mintegy
dolgozó munkavállaló hiányzott a kereskedelemben, ismertette Kozák Ákos, a piackutató cég ügyvezető igazgatója, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szakmai fórumán.
Az NGM adatai szerint a legalább öt főt foglalkoztató kereskedelmi vállalatok körében kicsivel több, mint 6 ezer fölött van, a legutóbbi 2016-os adatok szerint. Cseresnyés Péter, a tárca munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerint a GfK adatai torzíthatnak, ugyanakkor elismerte, hogy a vállalkozások nem biztos, hogy bejelentenek minden betöltetlen pozíciót.
A Gfk adatai szerint a 15 fősnél nagyobb vállalkozások 54 százaléka létszámhiánnyal küzd, miközben a 2-5 fős cégeknél csak 27 százalék nyilatkozta ezt. A cégek szerint a legnagyobb baj a képzett munkaerő hiánya, amelyet az emberek mennyiségi hiánya követ, s csak azután jön az elvándorlás, illetve az alacsony bér.
Az NGM szerint nem a kereskedelem a legmunkaerőhiányosabb terület. Az államtitkár által ismertetett adatok szerint a kereskedelemben 0,9 százalék (öt-hat ezer) az üres álláshelyek száma a foglalkoztatottak számához képest, míg a vendéglátásban 1,1 százalék. Vannak azonban sokkal kedvezőtlenebb helyzetben lévő ágazatok, ugyanezen arány például az egészségügyben, szociális ágazatban 3,3, az IT-szektorban 2,8, a gazdasági szolgáltatásban 2,2 százalék. Országosan 53,4 ezret tett ki 2016-ban az üres álláshelyek száma.
A képzett munkaerő hiányára adott válaszként a kormány a következő öt évben százmilliárdokat fordít arra, hogy képzés megfelelő számban álljon rendelkezésre, a munkaadók belső képzést is indíthatnak. Folytatódik a munkahelyvédelmi akció, amelynek keretében több mint 900 ezer ember után vesznek igénybe járulékkedvezményt a foglalkoztatók, valamint a területi mobilitás ösztönzésére január 1-jétől a lakhatást és mobilitást könnyítő intézkedések lépnek életbe.
MTI/Napi.hu
- 12 ezer eladó
- 5 ezer pénztáros
- 5 ezer a gyártás, előkészítés területén aktív dolgozó (egyebek közt hentesek és pékek)
- 5 ezer back office területeken (könyvelői és marketinges pozíciókban)
- 3 ezer áruszállítás, háttérmunka területen
dolgozó munkavállaló hiányzott a kereskedelemben, ismertette Kozák Ákos, a piackutató cég ügyvezető igazgatója, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szakmai fórumán.
Az NGM adatai szerint a legalább öt főt foglalkoztató kereskedelmi vállalatok körében kicsivel több, mint 6 ezer fölött van, a legutóbbi 2016-os adatok szerint. Cseresnyés Péter, a tárca munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerint a GfK adatai torzíthatnak, ugyanakkor elismerte, hogy a vállalkozások nem biztos, hogy bejelentenek minden betöltetlen pozíciót.
A Gfk adatai szerint a 15 fősnél nagyobb vállalkozások 54 százaléka létszámhiánnyal küzd, miközben a 2-5 fős cégeknél csak 27 százalék nyilatkozta ezt. A cégek szerint a legnagyobb baj a képzett munkaerő hiánya, amelyet az emberek mennyiségi hiánya követ, s csak azután jön az elvándorlás, illetve az alacsony bér.
Az NGM szerint nem a kereskedelem a legmunkaerőhiányosabb terület. Az államtitkár által ismertetett adatok szerint a kereskedelemben 0,9 százalék (öt-hat ezer) az üres álláshelyek száma a foglalkoztatottak számához képest, míg a vendéglátásban 1,1 százalék. Vannak azonban sokkal kedvezőtlenebb helyzetben lévő ágazatok, ugyanezen arány például az egészségügyben, szociális ágazatban 3,3, az IT-szektorban 2,8, a gazdasági szolgáltatásban 2,2 százalék. Országosan 53,4 ezret tett ki 2016-ban az üres álláshelyek száma.
A képzett munkaerő hiányára adott válaszként a kormány a következő öt évben százmilliárdokat fordít arra, hogy képzés megfelelő számban álljon rendelkezésre, a munkaadók belső képzést is indíthatnak. Folytatódik a munkahelyvédelmi akció, amelynek keretében több mint 900 ezer ember után vesznek igénybe járulékkedvezményt a foglalkoztatók, valamint a területi mobilitás ösztönzésére január 1-jétől a lakhatást és mobilitást könnyítő intézkedések lépnek életbe.
MTI/Napi.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?