kapubanner for mobile

Harmadára csökkent a pályakezdő pedagógusok száma

Arról nincs hivatalos információ, hogy miként alakult a pedagógusképzésben résztvevők száma az elmúlt években.

2018-hoz képest harmadára csökkent a pályakezdő pedagógusok száma - derül ki azokból a számokból, amiket az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölt Szél Bernadett országgyűlési képviselő adatigénylésére.  A 2017/2018-as tanévben 6324 pályakezdő tanár volt, a 2018/2019-esben 6039, 2020/2021-ben pedig már csak 2095. Szél Bernadett az RTL híradójának azt mondta, a pályakezdő pedagógusoknak járó 145 ezer forintos nettó bérek nem vonzóak. A képviselő hozzátette: szerette volna megtudni a minisztériumtól, hogy az elmúlt években mennyivel csökkent a résztvevők száma a pedagógusképzésben, de nem kapott választ.

 

A pedagógusok január 31-én figyelmeztető sztrájkba kezdenek, miután szakszervezetek képviselői és az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői a január 12-i szerdai sztrájktárgyalás soránnem tudtak megegyezni. 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk

Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk