Harmadával több állás közül lehet válogatni
Az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest 29 százalékkal több pozíciót hirdettek meg a cégek, és az álláskeresők száma is 16 százalékkal nőtt, írja a Profession.hu adatai alapján a metropol.
Az oldal harmadik negyedévet érintő jelentéséből kiderül, hogy egyes területen szakemberhiány jelentkezik. Hagyományosan hiány van mérnökből és IT-szakemberből, de szakmunkásokra is nagy szükség van, nekik 22 százalékkal több állást hirdettek meg, de például bolti eladóból is egyre több kellene.
A legtöbb hirdetés és jelentkező is 1-3 év szakmai tapasztalatot kér (35 százalék), illetve ennyi szakmai múlttal jelentkezik az állásajánlatokra. A negyedévben a már korábban is igen kedvelt adminisztratív, asszisztensi, irodai munkai pozíciókra érkezett a legtöbb jelentkezés, ezt az értékesítés és kereskedelem kategóriája, majd a szakmunka követte. Utóbbiban leginkább a bolti eladói, pénztárosi, raktárosi és sofőri állások keresettek.
metropol.hu

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon