Harminc éve nem dolgoztak ilyen sokan a versenyszférában

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

foglalkoztatottság versenyszféra-

A munkaerőpiac élénk dinamikáját jelzi, hogy augusztusban csaknem 100 ezer üres álláshely állt rendelkezésre, a hónap végére ebből kevesebb mint 60 ezer maradt betöltetlen.

A csoportos létszámleépítésekben érintett munkavállalók száma a tavaly júniusi szint töredékére, mindössze 6 százalékára csökkent.

regisztrált álláskeresők nfsz

A kormány a vírusválságra válaszul munkahelyteremtő és -védelmi intézkedések sorát hozta meg, amelyekkel több százezer munkahely megőrzését és újrateremtését támogatta. A jelenleg is futó Vállalkozások munkaerő támogatása program már több mint 22 ezer regisztrált álláskeresőt juttatott vissza a munkaerőpiacra - idézi az ITM Bodó Sándort, aki szerint már többen dolgoznak Magyarországon, mint a járvány előtt.

A munkavállalók száma a rendszerváltás óta nem tapasztalt szintre, 4,7 millió közelébe emelkedett. A hazai elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottaké pedig 4 millió 450 ezer fölé - harminc éve nem dolgoztak ilyen sokan Magyarországon a versenyszférában.

A 4 százalékos munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb Európában - értékelt az ITM államtitkára.

Fotó: unsplash.com

 

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkahelyi elköszönés: hogyan búcsúzzunk méltósággal és emlékezetesen?

Legyen szó munkahelyváltásról, nyugdíjba vonulásról vagy csapaton belüli áthelyezésről, egy jól megfogalmazott elköszönés és egy figyelmes... Teljes cikk

Íme a friss KSH-adatok: csökken a foglalkoztatás, hosszabb az álláskeresés

A friss októberi adatok szerint 4 millió 674 ezren dolgoztak Magyarországon, miközben 217 ezren voltak munka nélkül, a munkanélküliségi ráta pedig... Teljes cikk

Mennyország vagy rémálom a munka jövője? A techguruk nem értenek egyet

A munka jövője körül forrnak az indulatok: míg Dario Amodei szerint az AI akár a fehérgalléros állások felét is eltüntetheti pár éven belül,... Teljes cikk