kapubanner for mobile

Három típusú képzéshez kapnak támogatást a kkv-k

A kormány a hazai kkv-k erősítésére 15 milliárd forint kerettel munkavállalók képzését támogató programot indított, közölte Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a TV2 Mokka című műsorában szerdán.

Kifejtette, a digitalizáció, a mesterséges intelligencia előretörésével a munkavállalókat meg kell tanítani az ezekhez szükséges ismeretekre.

Ismertette, a kormány a támogatást egyrészt a munkavállalók képzésére, másrészt a kieső bérekre adja. A pályázati szakasz március 5-én indult és november végéig tart, támogatásra a mikro-, kis- és közepes cégek és nagyvállalatok egyaránt jelentkezhetnek. A mikro-, kis- és középvállalkozások legfeljebb 100 millió forint, a nagyvállalatok 150 millió forint keretösszegre pályázathatnak.

Az államtitkár megjegyezte, előrelépés a korábbi lehetőségekkel szemben, hogy a mikro-, kis- és középvállalatok 100 millió forint keretösszegre jelentkezhetnek a korábbi 75 millió forinttal szemben.

A kkv-k esetén 3 fő, a nagyvállalatoknál legalább 8 fő továbbképzésére kell fordítani a támogatást.

Három típusú képzést támogatnak, kompetenciafejlesztési képzéseket, konkrét szakmai, valamint nyelvi képzéseket. A pályázat fontos célja, hogy növeljék a vállalatok exportképességét is - tette hozzá.

Varga-Bajusz Veronika a műsorban cáfolta, hogy spanyol egyetemek nem fogadnak Pannónia Ösztöndíjprogramban részt vevő diákokat. Az első félévben a Pannónia Ösztöndíjprogramban több mint 200-an voltak spanyol egyetemeken, jelenleg is mintegy 80-an tartózkodnak ott - mondta.

A tény az, hogy több mint 3 ezren utaztak már el az első félévben a Pannónia Ösztöndíjprogramban, és több mint 4 ezer együttműködésük van az egyetemeknek Európában és világszerte. A magyar diákokat a világ vezető egyetemeire eljuttató programról van szó, és a Pannónia Ösztöndíjprogramban sikerült kiküszöbölni több olyan problémát is, amit az Erasmusnak eddig nem, például a teljes kredit elismerést - fejtette ki az államtitkár.

Varga-Bajusz Veronika emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság a múlt év decemberében határozott arról, hogy nem fogadja el teljes mértékben a modellváltó egyetemekkel kapcsolatos tavalyi magyar szabályozást.

Hozzátette: több olyan "vörös vonal" is, van, amivel a magyar kormány nem tud egyetérteni, ilyen például az egyetemi autonómia, továbbá a felsőoktatás kérdése nemzeti hatáskör. A bizottsági határozatot peresítették, és abban bíznak, hogy lesz megegyezés

- mondta.

A műsorban az államtitkár kiemelte, jelentős az érdeklődés a munkáshitel iránt, több mint 12 ezren igényelték, február végéig pedig már több mint 8 ezer esetben folyósítottak munkáshitelt, így több mint 30 milliárd forintot már eljuttattak a fiatalokhoz.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek