Hárommilliárd forintos foglalkoztatási program indult Miskolcon
A miskolci polgármesteri hivatal közleménye szerint hárommilliárd forintos foglalkoztatási program indul a városban - írja az MTI.
A programot az önkormányzat konzorciumban valósítja meg a megyei kormányhivatallal és a Miskolc Holding Zrt.-vel. A projekt százszázalékos támogatással, az Európai Unió és az állam hozzájárulásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Az együttműködés célja, hogy a városban és annak vonzáskörzetében partnerségi kapcsolat alakuljon ki a munkaerőpiac érintett szervezetei, intézményei között, a valós munkaerőpiaci keresleten és kínálaton alapuló képzési, oktatási és humán fejlesztési, illetve foglalkoztatási programok valósuljanak meg.
A polgármesteri hivatal közlése szerint a Miskolc Holding Zrt. létrehozott két irodát a projekt szolgáltatásait igénybe vevő munkáltatók és a munkakeresők kiszolgálására. Itt tanácsadók készítik fel a jelentkezőket a képzések elvégzésére, munkavállalásra, mindezt személyes mentori tevékenységgel egészítik ki.
Hangsúlyozták: a program társadalmi-gazdasági jelentősége, hogy a vállalatok új, megfelelően képzett munkaerőhöz jutnak, a célcsoportokban csökkenhet a munkanélküliség, nőhet a foglalkoztatottság, ami gazdasági növekedéshez vezethet, biztosabb társadalmi háttérrel. A fejlesztések eredményeként valós munkaerőpiaci igényeken alapuló képzési és támogatási rendszer jön létre, fenntartható módon javítva a város foglalkoztatási mutatóit - írták.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?