Havi 400 ezer forint ösztöndíjra pályázhatnak fiatal kutatók
A Kooperatív Doktori Program 4,9 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik. Már júliustól lehet pályázni a havi 400 ezer forintos ösztöndíjra - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett Kooperatív Doktori Program (KDP) speciális ösztöndíjprogramként az ipari és szolgáltatói szektorok igényeihez igazodva, célzottan támogatja a tehetséges magyar fiatalok pályakezdését, a gyakorlattal rendelkező szenior szakemberek tudományos életútjának megalapozását.
Különösen fontos cél, hogy az egyetemisták és a szakmailag elkötelezett munkavállalók megszerzett tudásukat minél nagyobb számban a gyakorlatban is hasznosítsák a partnercégeknél végzett kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységeikben. A Kooperatív Doktori Programban részt vevő doktori hallgatók választott témájukat vállalati együttműködésben, a felsőoktatási doktori iskolák intézményes keretei között dolgozzák fel.
A program a következő tanévben legfeljebb 100 nyertes hallgató tanulmányait és kutatásait segítheti a havi 400 ezer forintos ösztöndíjjal. Az ösztöndíjat elnyert doktorandusz után jelentős mértékű támogatásban részesül az őt befogadó és segítő doktori iskola, a témavezető és a vállalati szakértő is.
A támogatást azok a doktori hallgatói jogviszonyban álló hallgatók kérhetik, akik a pályázat benyújtásáig még nem teljesítették a komplex vizsgát, vagy akik a 2021/2022-es tanévben kezdik meg doktori tanulmányaikat. A KDP ösztöndíjas jogviszony időszaka alatt az igénylőknek az általuk választott partnerszervezetnél munkavégzésre irányuló jogviszonnyal kell rendelkezniük, amelyért díjazásra jogosultak.
"A Magyarországon elért tudományos eredmények nemzetközi mércével mérve is jók, de gyakorlati hasznosulásuk a társadalomban és a gazdaságban további támogatást igényel. A Kooperatív Doktori Program éppen ezt szolgálja, hiszen a fiatal kutatóknak biztosít új lehetőséget a kiugrásra, a célzott karrierépítésre a kutatás-fejlesztés és az innováció világában" - mondta Schanda Tamás.
A programra való jelentkezés várhatóan 2021. július 12-én kezdődik, és 2021. augusztus 31-én zárul. A részletes pályázati felhívás a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal oldalán keresztül érhető el.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?