Hiányoznak a szakemberek az egészségügyből
Az egészségügy egyik legnagyobb problémájának a szakemberhiányt tartja Zombor Gábor. Az egészségügyért felelős államtitkár szerint a szakemberek elvándorlásának megállítása a következő évek feladata.
A szakpolitikus a Semmelweis-nap alkalmából hangsúlyozta, ezt a tendenciát meg kell fordítani. Azt mondta, ehhez sok minden kell, és az elkövetkező években ez határozza meg az ágazatot, annak jövőjét.
Zombor Gábor szerint egyértelmű, hogy az ágazat helyzete, a munkakörülmények az elkövetkező években fejlődnek. Az egészségügyben jelenleg több mint 300 milliárd forintnyi beruházás kivitelezése tart, főleg uniós forrásból. Főleg a vidéki kórházak újulnak meg, a munkakörülmények javulnak, jelentősen korszerűsödik a kórházak "eszközparkja" - tette hozzá.
Az államtitkár hangoztatta: az orvosok itthon tartása, a munkakörülmények további javítása további pénzügyi forrásokat igényel, "amíg ebben nem tudjuk azt a reális, hiteles és mindenki által hihető dokumentumot letenni az asztalra, addig erre igen kicsi az esély".
Szólt arról is: mindezek mellett a legfontosabb a gyógyítás, a betegekkel való foglalkozás egyre magasabb szintre emelése, és az is, hogy az egészségügyben dolgozók is jobban érezzék magukat, "és egyre többen maradjanak a szakmában".

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?