Hogyan kell adózni az iskolatámogatási kedvezmény után?
Még tart a vakáció, de már ideje beszerezni a tanszereket, ami komoly terhet ró a családokra. A munkaadók szívesen adnak dolgozóiknak iskolakezdést segítő támogatásokat, de nem mindegy hogyan kell adózniuk utána - írja az adózóna.
Általában ezt a keretösszeget a cégek jellemzően cafetériaként minden munkavállalónak megadják, így az iskolakezdéshez pénzben adott további juttatás után az érintett dolgozót 15 százalék szja és összesen 18,5 százalék járulék, a céget pedig 22 százalék szociális hozzájárulási adó, valamint 1,5 százalék szakképzési hozzájárulás terhelné.
Az adózóna szerint ez azt jelenti, hogy ha a cég például a kereten felül még további 100 ezer forintot adna pénzben iskolakezdési támogatásra, a fizetendő közterhek miatt a munkavállaló csak 53 846 forint nettó összeget kapna kézhez.
adózóna
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk
- Nyugdíj melletti munka 5 napja
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 6 napja
- Rendkívüli települési támogatás 2026-ban - ki kaphatja, hogyan igényelhető? 1 hete
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végén 2 hete

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?