Hotelszintű ellátást nyújtó munkásszállót alakítanak ki Zalaegerszegen
Háromcsillagos szállodának megfelelő szolgáltatásokat nyújtó, 180 ágyas munkásszállót alakítanak ki Zalaegerszegen mintegy 600 millió forintos beruházással - írja az MTI.
Balaicz Zoltán polgármester elmondta: a munkásszállók kialakítására indított állami program keretében a megyei jogú városok közül elsőként a zalai megyeszékhely nyerte el a beruházás 60 százalékát jelentő támogatást. A 360 millió forintos állami forrás mellett a város 240 millió forintot fordít az átépítésre.
Az 1985-ben épült, először munkásszállóként, később kollégiumként hasznosított épület évek óta üresen állt. A májusban indult átépítés révén 180 ágyas, háromcsillagos hotelszintű szolgáltatásokat és elhelyezést biztosító munkásszállót alakítanak ki a tervek szerint december 15-ig - jelezte a polgármester.
A városban jelenleg 2,7 százalékos az állástalanok aránya, ezért is indokolt a távolabbról érkezők elhelyezésére a munkásszálló megnyitása. A városban működő cégek közül néggyel már szerződést is kötöttek, a férőhelyeket tehát már előre le is kötötték - közölte Balaicz Zoltán.
MTI