Megjelent: 13 éve

HR-esek beszélgetnek - a béremelés végrehajtásáról

Cikkünkben egy olyan vállalat humánerőforrás szakembereinek rendszeres megbeszéléséből adunk közre egyet, ahol a cég szervezeti- és folyamat-átalakítási munkát végez annak érdekében, hogy a hatékonyságát és eredményességét növelhesse. A HR-esek ezúttal az év eleji feladatokról és a béremelés végrehajtásáról tárgyalnak.

images

2011. január 31-én volt a végső határideje annak, hogy a 2010. évi jövedelmük személyi jövedelemadójának bevallásáról, annak módjáról döntsenek az emberek. A munkáltatónál leadott írásos nyilatkozattal kellett ezt a döntést véglegessé tenni.

Ugyanezen időszakban kellett kiadni a 2010. évi igazolásokat, és elkezdeni a dolgozók 2011. januári jövedelem-elszámolásának előkészítését. Tekintettel arra, hogy az új adózási szabályok végrehajtása érdekében különböző nyilatkozatokat kell kitölteni és aláírni a dolgozónak (is) kb. január 23-ig, valamint a béren kívüli juttatási rendszer szintén nyilatkozatokat igényel, körülbelül február 22-ig ezekkel a feladatokkal is végezni kell, hogy a bérelszámolás munkáját ne akadályozzuk.

A jelenlegi és az elvégzett feladatokról tárgyalnak a humánerőforrás szervezet munkatársai.

Nikolett a HR igazgató (HR director): Köszöntelek mindnyájatokat! Először a 2010. évi jövedelmek elszámolásáról, az igazolások kiadásáról beszéljünk! Mariann, légy szíves foglald össze az eddig szerzett tapasztalatainkat!

Marianna a bérszámfejtési csoport vezetője (Payroll Team Leader):
Először a 2010. évi személyi jövedelemadó bevallásáról adtunk ki egy tájékoztató anyagot a dolgozóknak, melyek átvételét aláírásukkal igazolták. Az írásbeli tájékoztatásnak azért éreztem szükségességét, mert az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 27.§ (1) bekezdésében foglaltak kötelezik a munkáltatókat a tájékoztatásra, és az egyszerűsített bevallás feltételei nagyon bonyolultak. Ennek ellenére - felosztva a létszámot magunk között - 20 fős csoportokban szóbeli tájékoztatást is tartottunk.

Úgy gondoltuk, hogy jól felkészültünk a tájékoztatókra, de mégsem így volt, mert nem nagyon érdekelte a téma a résztvevőket. Elsősorban a 2011-es bérekről érdeklődtek. Ezen kívül nem értették, hogy miért nem készíti el a cég a bevallásukat, valamint az egyszerűsített bevallás igénylésére vonatkozó nyomtatvány (1053NY) kitöltését főleg a kitöltési utasítás miatt nem értették.

Sajnos nem tudtunk minden kérdésre válaszolni. Például mit jelent az az eset, amikor a magánszemélynek "az egészségügyi hozzájárulásra előleg-fizetési kötelezettsége keletkezett". Vagy egy másik példa szerint, nem kérhet egyszerűsített bevallást az adóhatóságtól az a magánszemély, "aki a kifizetőnek tett nyilatkozatában olyan adóelőleg-levonást kért, ami miatt, illetve adóterhet nem viselő járandóságaival összefüggésben a nyilatkozattételi kötelezettségét nem teljesítette vagy oly módon teljesítette, hogy befizetési különbözet mutatkozik, mely után 12 százalék adó fizetésére kötelezett". Vagyis helytelenül nyilatkozott, vagy nem nyilatkozott. Ezt azonban szerintem nem lehet felmérni addig, amíg nem számítja ki az éves adóját. Ma sem tudom pontosan megmagyarázni, mit jelentenek ezek a mondatok a nyomtatványon, pedig a 1053-as nyomtatvány 325 oldalas kitöltési útmutatójába is belenéztem. Tény, hogy nem vagyunk adótanácsadók. Az egyszerűsített adóbevallást kérő nyomtatvány benyújtásának február 15-i határidejét is túlságosan korainak találták a dolgozók. Részemről három csoportnak tartottam tájékoztatót és nem túl kellemes élményeket szereztem.

Arnold a bérezési és juttatási vezető (Compensation & Benefit Manager):
Hasonló tapasztalatokat szereztem a megtartott tájékoztatók során, ezért Nikolett hozzájárulásával megállapodást kötöttem az adószakértőnkkel annak érdekében, hogy két héten keresztül dolgozóink rendelkezésére álljon telefonon az egyéni kérdések megválaszolására. Jövő év elején még tovább bonyolódik a helyzet az adónyilatkozat bevezetésével. Senki nem fogja tudni, hogy rá mi vonatkozik.

Az időszak végén megfontolandó, hogy melyik megoldás mennyibe kerül a cégnek. Volt olyan évünk, amikor - elsősorban az év végi dolgozói adóelszámolások miatt - 2-3 fővel többet foglalkoztattunk egész évben. Egy másik időszakban külső céggel végeztettük ezt a munkát, ami szintén tetemes összegbe került. Még abban az időszakban is külön számlát kaptunk az év végi elszámolásokról, amikor a bérelszámolás ki volt szervezve. Talán meg kellene fontolni azt a lehetőséget is, hogy felvegyünk egy adótanácsadót, mert nem sokat spórolunk azon, hogy nem vesszük állományba, hiszen a szolgáltatását rendszeresen igényeljük, amit kiszámláz részünkre. Igaz, hogy ez más jellegű költség, mint a munkabér.

Marianna a bérszámfejtési csoport vezetője (Payroll Team Leader):
Január végéig kiosztottuk mindenkinek az adózás rendjéről szóló törvény 46. §-ában meghatározott összesített igazolást a személyi jövedelemadó éves elszámolásához szükséges adatokról, a 10M30-as nyomtatvány felhasználásával. Ezen kívül átadtuk az 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) 46. és 47. §-ában meghatározott éves járulékigazolásokat is a dolgozóknak.
Ezt a feladatot már több éve végezzük, és most is sikeresen lebonyolítottuk. Segítséget kérünk viszont a cafetéria-nyilatkozatok véglegesítéséhez, mely vezetőségi döntést igényel.

Nikolett a HR igazgató (HR director):
Én is örültem volna, ha a tájékoztatók jobban sikerülnek, de majd jövőre másként készülünk fel rá, hiszen az adóelszámolás lehetősége még egy jogcímmel (adónyilatkozat) bővül és annak is feltételei vannak, amit meg kell tanulnunk. A vállalatvezetés is tud arról, hogy jelenleg inkább a béremelés és a nettó bérek alakulása érdekli az embereket.

A cafetéria elemeiről döntött a vezetőség, tehát mielőbb véglegesíteni kell a szabályzatot és aláíratni a választásra vonatkozó nyilatkozatot a dolgozókkal. A választható elemek azok, amelyeket a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 71. §-ában béren kívüli juttatásként találtok, kivéve a Széchenyi pihenő kártyát, melynek bevezetésére nem tudunk várni. A juttatási rendszert év elején kell meghatározni, és a rendszeres pénzügyi beszámolásokkal, controllinggal követni a kiadásokat.

A juttatási fajtákat a múltkori megbeszélésünkön Arnold ismertette. A kapcsolódó tájékoztatóba sok számpéldát írjatok! Például: a teljes évi étkezési utalvány (maximum) 216.000 forint = 12 hó * 18.000 Ft. Mellé lehet még üdülési csekket kérni 64.000 forint értékben, vagy iskolakezdési támogatást és önkéntes egészségpénztári hozzájárulást, és csak a maradék összeg legyen üdülési csekk, stb. Tehát írjatok variációkat!

A vállalatvezetés döntése értelmében évi 280.000 forint összegben választhat egy dolgozó a tájékoztatóban szereplő keretből. Kérem kiemelt módon szerepeltetni az írásos anyagban, hogy a cégnek ez a juttatáscsomag (280.000 * 1,19 * 0,16 = 53.312 adó) 333.312 forintba kerül, plusz az utalványok kezelési költsége. Ha továbbra is 7 százalék kezelési költséget látok az étkezési utalványok számláin, akkor 2012-től ennyivel csökkentjük a cafetéria-keretet és az üdülési csekkek címletezéséről most nem is beszélek.

Ne felejtsétek el, hogy valamilyen kártyás megoldásnak, illetve a költségvonzatának is utánanézzünk nyáron! Én tudok egy bankról, ahol foglalkoznak cafetéria kártyával és említettem már nektek. Amikor először foglalkoztunk ezzel, akkor azon bukott meg elsősorban, hogy a környékbeli kifőzdék, étkezdék nem fogadnak el bankkártyát, valamint csupán néhány (2-3 különböző) juttatásra volt alkalmazható. Korlátot jelentenek az elfogadóhelyek általában is (mennyiségi és területi eloszlás). Természetesen a fluktuációhoz kapcsolódó adminisztrációját is meg kell oldani.

Első nekifutásra tisztázni kell a költségeket, elfogadóhelyek listáját (főleg a munkahely körzetében), a felhasználás jogcímeit, (juttatások,) és a más hasonló kártyára vonatkozó feltételeket, mert az egyik úgy tudom, most van kialakulóban. A béren kívüli juttatások nettó értékét az inflációval szeretnénk mindig növelni, de ez csak akkor lehetséges, ha nem rakódnak rá évről évre egyre magasabb költségek, pedig most javították az adó-pozícióját.

Marianna a bérszámfejtési csoport vezetője (Payroll Team Leader):
A 2011-es bérelszámoláshoz szükséges adóelőleg-nyilatkozatokat segítettük kitölteni a dolgozóknak. Nem gondoltuk, hogy a családi kedvezmény szempontjából a kedvezményezettek és az eltartottak köre nem eléggé ismert, mert eddig is hasonló volt a szabályozás. Azután rájöttünk, hogy jóval kevesebbeket érintett, mert csak három eltartott után járt eddig kedvezmény.

Nem ismert például az a szabály, hogy eltartottnak minősül a kedvezményezett eltartottakon túl, a családi pótlékra már nem jogosító tanuló, hallgató is mindaddig, ameddig őt is figyelembe veszik a testvérei után járó családi pótlék összegének megállapításánál. Tehát ha egy családban a 8 és 11 éves gyermekek (kedvezményezett eltartottak) mellett olyan 18 évnél idősebb gyermek is van, aki közoktatási intézmény tanulója vagy felsőoktatási intézményben első akkreditált felsőfokú iskolai rendszerű szakképzésben, első egyetemi vagy főiskolai szintű képzésben részt vevő hallgató, és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik (eltartott), akkor a családban az eltartottak száma három. Ebben az esetben a kedvezményezett eltartottak (két fő) után fejenként és havonta 206.250 forint adóalapot csökkentő családi kedvezmény vehető igénybe, mert három fő eltartott van. Tehát más fogalom a kedvezményezett eltartott, aki után csökkenthető az adóalap, és más fogalom az eltartott, aki a létszámba számít bele.

Úgy láttuk, néhányan meditáltak a várandósság 91. napjától járó adóalap-kedvezményen. Ebből arra a következtetésre jutottunk, hogy még gondolkoznak a terhesség bejelentésén. Szinte mindenki megdöbbent azon, hogy ha rosszul nyilatkozik és emiatt év végén 10.000 forintnál nagyobb összegű adót kell befizetnie, akkor a tényleges különbözet 12 százalékát bírságként kell megfizetnie.

A nyomtatványt az adóhatóság honlapjáról nyomtattuk ki, melyre nem fér rá az eltartott összes adata, melyet megkívánnak. Ezért hozzátűztük. Nem tudom, hogy ez elfogadható-e? Van egy word-formátum is, de nem tudtunk rajta a hely szempontjából javítani.

Nikolett a HR igazgató (HR director): Szerintem, ha a kitöltést külön lapon folytattátok (összetűzve), de a gyerek neve legalább a nyomtatványon szerepel, akkor azt elfogadhatjuk.

Marianna a bérszámfejtési csoport vezetője (Payroll Team Leader):
Az adójóváírásnál az volt a probléma, hogy akinek 2010-ben járt, az most is akart ilyen nyilatkozatot adni. Az adójóváírás jogosultsági értékhatára 2010-ben 3.188.000 forint volt, 2011-ben viszont már 2.750.000 forint. Három olyan dolgozónk van, aki ennek ellenére adott nyilatkozatot az adójóváírás elszámolására, és nem értették meg, hogy ettől az évtől nem jár nekik. Mit tegyünk?

Nikolett a HR igazgató (HR director):
Írunk egy nyilatkozatot, melyben írásban tudomásul veszik, hogy 2011-től nem jár adójóváírás, és a közvetlen vezetőjükre bízzuk ennek aláíratását.

Most tartottunk egy összevont vezetői értekezletet, ahol elmondtuk a béremelésre vonatkozó eddig megszületett döntéseinket. Nektek is tudnotok kell róla.

A béremelés végrehajtása április 1-jétől történik. Arról még nem tudtunk dönteni, hogy visszamenőleges hatályú lesz-e, mert még további számítások, kalkulációk szükségesek. Néhány főt fel akarunk venni különböző feladatokra, s ennek költségét és a 2012-re történő kihatását újból ki kell számítani. Kölcsönvett munkaerővel nem kalkulálhatunk, mert az anyavállalat észlelte és nagyon rossz néven vette, hogy kijátszottuk őket. Nem engednek a munkaerő hatékonyságának növeléséből, a teljesítmények mérhető emeléséből. A társcégekkel összehasonlítva ugyanazon feladatokat lassabban és magasabb létszámmal végezzük el, s ez nem mehet így tovább.

Mindezek alapján, valamint az év végi teljesítményértékelések függvényében kizárólag differenciált béremelésre kerül sor. A megtervezett bértömeget pedig tartanunk kell. Ez a felső vezetés számára kitűzött idei feladat. Aki nem teljesít az elvárásoknak megfelelően, attól meg fogunk válni.

A gyermektelenek nettó bércsökkenését csak azoknál kompenzáljuk béremeléssel, akiknek a teljesítménye kiválónak értékelhető. Azok a vezetők se számítsanak emelésre, akik folyton újabb és újabb munkaerő felvételét igénylik ahelyett, hogy minőségi cserét hajtanának végre. A recruitment tevékenységet megerősítjük és a képzés-fejlesztést tovább fokozzuk. Azoknál a vezetőknél, akikkel mérhetően meg vagyunk elégedve és kevesebb nettó fizetést kapnak, mint valamelyik beosztottjuk bármilyen okból, béremelést hajtunk végre. A béremelés kidolgozásához név szerinti táblázatot fogok kérni a 2010. decemberi és a 2011. januári bérszámfejtési adatokkal!

Köszönöm a részvételeteket és a munkátokat!

Kovácsné Álmosdy Judit
CompLex Kiadó - Lex HR-Munkajog, februári szám
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk