Így adózik a diákmunkás 2012-ben
Utánajártunk, mennyiben érintik az adóváltozások a diákmunkát, 2012-ben milyen kötelezettségeknek kell eleget tenniük a diákoknak, az őket kiközvetítő iskolaszövetkezeteknek és munkáltatóknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé. Honyek Pétertől, az adóhatóság adószakmai szóvivőjétől megtudtuk, noha az iskolaszövetkezetnek be kell jelenteniük a hatósághoz diákot, az továbbra sem lesz biztosított.
- Természetesen a munkaviszony létesítéséhez a diák munkavállalónak is rendelkeznie kell adóazonosító jellel (adókártyával), amit a 12T34-es számú adatlap kitöltésével lehet igényelni. Az adókártya igénylése az első alkalommal ingyenes. Az igényléshez szükséges nyomtatvány letölthető az adóhatóság honlapjáról, illetve ügyfélszolgálatain is elérhető.
Az iskolaszövetkezetek tekintetében pedig érdemes megjegyezni, hogy az iskolaszövetkezetekkel kötött szerződés esetén 2011. augusztus 1-jétől kezdődően az iskolaszövetkezet az állami adóhatóság felé köteles a munkaszerződés megkötésének napján bejelenteni
2012. január 1-jétől a munkáltató iskolaszövetkezet köteles bejelenteni az állami adóhatósághoz a jogviszony megszűnését követő 8 napon belül a munkavállaló iskolaszövetkezeti tag jogviszonya megszűnésének napját is.
Az iskolaszövetkezet a bejelentési kötelezettségét
Az ügyfélkapus bejelentés a 12T1044D jelű nyomtatványon történik, és az adatlap benyújtásának feltétele, hogy az iskolaszövetkezet képviselője ügyfélkapu valamint adóhatósági regisztrációval rendelkezzen. A telefonos bejelentés a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül a 185-ös ingyenes számon történik.
- Mit érdemes tudni a munkaviszonyról adózási szempontból?
Mivel a diákszövetkezettel kötött szerződés esetén a diák munkavállaló által megszerzett munkabért a munkaviszonyból származó jövedelemre vonatkozó általános szabályok szerint kell megítélni, ezért a diák bére nem önálló tevékenységéből származó jövedelemnek számít és így az összevont adóalap részét képezi.
A személyi jövedelemadó alapja főszabály szerint a diák munkabére. 2012-ben a 27 százalékos mértékű adóalap-kiegészítéssel (a "szuperbruttósítással") csak az évi 2 424 ezer forint feletti jövedelmet kell megemelni az adó alapjának megállapításakor. A bért terhelő személyi jövedelemadó mértéke pedig a főszabály szerinti mérték, azaz az adóalap 16 százaléka. A munkáltató az általános szabályok szerint köteles megállapítani, levonni és megfizetni a diák bérét terhelő személyi jövedelemadó-előleget.
A diák munkavállalónak is be kell vallania az adóköteles jövedelmét az adóhatóság felé az adóévet követő év május 20-áig a munkáltatótól kapott igazolás alapján az '53-as számú nyomtatványon. A diák adózó a bevallási kötelezettségét a törvényi feltételek megléte esetén adónyilatkozattal is teljesítheti [Szja tv. 11/A. §].
Ugyanakkor megjegyzendő, hogy az iskolaszövetkezet nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató tagja a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 5. § (1) bekezdés b) pontja alapján nem biztosított, ebből következően járulékfizetési kötelezettség nem terheli sem az iskolaszövetkezetet, sem a tagot.
Az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény 5. § (1) bekezdés f) pontja alapján az iskolaszövetkezetnek nem kell százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást fizetnie a fenti foglalkoztatás esetében.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Nem a személyiségünk, és nem is önmagában a telefon a hibás. Egy friss magyar kutatás szerint a gyenge önkontroll és a kimaradástól való félelem... Teljes cikk
A sikeresen lezárult felkészítő szakaszt követően folytatódik a Kortárs segítők program, amelyben diák mentortársak erősítik a szakképzésben a... Teljes cikk
Az év végére jelentősen megugrik a szezonális munkaerő-kereslet, a Mind-Diák Szövetkezet adatai alapján az eseti, szezonális munkák díjazása... Teljes cikk
- Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban 3 hete
- Top 10 hiba az szja-bevallásnál: akár pénzt is bukhatunk 3 hete
- Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek! 3 hete
- Már csak néhány napig lehet kérni az szja-bevallási tervezetek postázását 4 hete
- Egy hónapig lehet még kérni az szja-bevallás tervezetének postázását 2 hónapja
- Ők adják a munkát a fiataloknak: itt vannak a legnagyobb iskolaszövetkezetek 2 hónapja
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 2 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 2 hónapja
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 3 hónapja
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 3 hónapja
- NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja 3 hónapja



Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?