Így hat a munkaerőpiacra az MNB 50 pontos javaslatcsomagja
A napokban az Magyar Nemzeti Bank egy ötven pontból álló javaslatcsomagot tett közzé a koronavírus okozta negatív hatások kezelésére. A javaslat érint munkaerő-piaci, bér és juttatás oldali témaköröket, így mindenképp fontos vele foglalkozni, annál is inkább, mert jelen helyzetben talán legfontosabb a rövid reakcióidő, így hamar válhatnak ezek az elképzelések valósággá.
Az egyik ok: hitelek állománya
Azzal kell kezdenem, hogy a téma amit a béremelések kapcsán feszegettem (Hová mennek a rekord bérek?) részben megvalósulni látszik. A munkaerőpiacon végig söprő bérturbulencia nem hasznosult a legmegfelelőbben, a bérek emelkedésével egyidejűleg a hitelkezés is meredeken emelkedni kezdett. Magyarán a magas bérek sok esetben hitelekbe áramlottak a megtakarítások helyett, így egy újabb válság kevés tartalékkal, felkészületlenül érheti, éri a lakosságot. A hitelek közül a legkockázatosabb szektort kiemelve: a folyósított lakáshitelek összegei az első válság előtti szintek körül mozognak, ami nagyösszegű és hosszútávú eladósodottságot enged feltételezni. Talán emlékszünk arra, hogy a 2008-as válság idején a bankszektor is kis híján nagy bajba került a bedőlt lakáshitelek okán, így az MNB joggal tart attól, hogy a vírus okozta munkaerő-piaci folyamatok révén hirtelen és drasztikusan ugranak meg a problémás hitelek számai, így érzékenyen érintheti a bankszektort.
A másik ok: a gazdaság lassulása, visszaesése
A magyar gazdasági mutatók az év elején külön mozogtak a régiós átlagtól. A környező országok piacaitól eltérően, a magyar gazdaság jóval kisebb lassulást mutatott a többi országhoz képest. Ennek egyik okaként az elemzők a pörgő belső keresletet, fogyasztást látták. Ez a trend megfordulni látszik. A hírek manapság arról szólnak, hogy úgy a kisebb vállalatok, mind a munkavállalók felélik, vagy már felélték a tartalékiakat, nem tud olyan mértékben pörögni a belső gazdaság. Ezt tükrözik a KSH kiskereskedelmi forgalmi adatai: a drasztikus február-áprilisi mínuszokból szerényen emelkedik, augusztusban inkább stagnál. Így ez a tűz is lohadni látszik, monetáris mozgástér pedig alig, sőt… A forint gyengülésének inflációemelő hatása az MNB-t kamatemelésre késztetheti, (illetve burkoltan ezt már meg is tette az egyheti betétes tenderen keresztül), ami inkább hűti a piacot, sőt a hitelek törlesztőrészleteinek emelkedése révén eddig biztonságos hiteleket kockázatossá tehet.
A javaslatok alapvetően adminisztrációs és adókönnyítésekből állnak, amelyek relatíve gyorsan keresztülvihetőek, hamar célt érnek.
Munkáltatót érintő javaslatok
1. Munkahelyvédelmi bértámogatás folytatása és egyszerűsítése
2. A Munkahelyvédelmi Akcióterv szociális hozzájárulási adóból igénybevehető kedvezményének kiterjesztése a koronavírus-járvány alatt állásukat elveszítő foglalkoztatottakra
3. A járványhelyzettel kapcsolatos adókedvezmények újbóli bevezetése.
Felismerték, hogy a bértámogatási rendszert egyszerűsíteni kell, az erre elkülönített forrás rendelkezésre áll. Annak ellenére, hogy direkt párhuzam nincs a két javaslat között, mégis együttesen azt az üzenetet hordozzák magukban, hogy az erre elkülönített forrást a munkáltatók az adminisztráció nehézségei miatt nem vették igénybe. Felismerték azt is, hogy a Munkahelyvédelmi Akciótervet szélesebb körben elérhetővé kell tenni, valamint az adóterheket csökkenteni kell. Ha ez megvalósul a vállalatok szélesebb munkavállalói rétegre vonatkozóan és könnyebben érhetnek el támogatásokat, így valóban enyhül a teher a munkáltatón és a munkavállalón. Az adókedvezmények kapcsán az ágazatok vonatkozásában az MNB felülvizsgálatot tart indokoltnak, ami azt sejteti, hogy a tavasszal meghatározott ágazatoktól bővebb kört érinthetne a változás. Az adókedvezményeket igénybe vevők körének bővülése, további pénzösszegeket hagynának a vállalatok és a munkavállalók zsebében, ami védheti a munkaerőpiacot, illetve visszatarthatná a szürke vagy fekete foglalkoztatásban gondolkodókat.
Munkavállalót érintő javaslatok - adózás
1. A családi adókedvezmény összegének növelése
2. A háromgyermekes anyák szja-mentességének bevezetése
3. A kisgyermeket nevelő, részmunkaidőben foglalkoztatott anyák szja-mentessége.
4. Szükséges esetben rendkívüli táppénz nyújtása a gyermeket nevelő munkavállalóknak.
5. A belföldi turizmus támogatása SZÉP kártyán és közvetlen juttatásokon keresztül.
6. Alapvető élelmiszerek vásárlásának támogatása SZÉP kártyán keresztül nagycsaládosok és nyugdíjasok számára.
A családi adókedvezmény összegéhez a dokumentum szerint 2011 óta változatlan, ami az elmúlt idők béremelési hullámának köszönhetően növekvő adó és járulékfizetést eredményezett. Ennek elmozdítása jelentős megtakarítást jelentene a családoknak.
A SZÉP kártya javasolt átalakítása talán a legizgalmasabb. Az elképzelés szerint a SZÉP kártya cafetáriaként juttatott(!) összege adómentes juttatás lenne, valamint egy új számlaszámmal bővülne. Az új számlaszámot alapvető élelmiszerek vásárlására lehetne használni. Ezzel egy olyan hatékony cafetéria elemmé válhatna a SZÉP kártya, amellyel célzottan lehet a munkavállalókat és a turizmust támogatni. A javaslat elég komoly operatív terhet róna a kártyaszolgáltatókra, elfogadóhelyekre.
Az SZJA mentesség nem szorul különösebb magyarázatra, a legdirektebb módja a bérek támogatásának, viszont közeleg az év vége, azaz ezeket a plusz szabályokat, lehetőségeseket a számfejtő programoknak vagy számfejtést végző cégeknek le kell majd kezelni. Nem mellesleg a két javaslat összefügghet, hiszen, ha a háromgyerekes családból mindkét szülő dolgozik, akkor a családi adókedvezmény nyilatkozatok kitöltésekor komolyabban utána kell számolni, hogy ki és milyen arányban veszi azt igénybe
Home office
1. Otthoni munkavégzés támogatása
2. Távmunka biztosítása a gyermekes munkavállaló igénylése esetén.
E két javaslat, valamint az Mt. változásról eddig érkezett hírek az eddig különc és kevésbé szabályozott dolognak számító home office-t jól láthatón előtérbe hozzák. Az otthoni munkavégzés támogatása az infrastruktúra kiépítését segíteni elő a vállalatok részére kamatmentes hitel, állami támogatás, vagy adóból való leírhatóságon keresztül. Ennek sikerességét, itt is, hasonlóan a bértámogatáshoz, az adminisztráció bonyolultsága döntheti majd el, de ha sikerül jól kidolgozni, a kisebb cégeknek nagy segítség lehet.
A távmunka biztosítása már érdekesebb kérdés, mert a javaslat szövegéből az sejlik ki, hogy ha a kisgyermekes munkavállaló távmunkában szeretne dolgozni, azt számára a munkáltatónak biztosítani kell, amennyiben a feladat távmunkában ellátható. Kérdés, hogy ezt a kritériumot mi alapján lehet majd meg nem támadható módon eldönteni, illetve a munkavégzés helye, mint a munkaszerződés egy fő eleme egyoldalúan módosíthatóvá válna ezzel.
Ugyan a fentiek még csak javaslatok, amelyek nem feltétlenül válnak valósággá, de kétségtelenül látszik belőle az irány. Azt viszont izgatottan figyelhetjük, hogy mikor kerül napirendre, hiszen az éves tervezés most zajlik a legtöbb munkáltatónál és pillanatnyilag még a minimálbérre is várni kell, ha egyáltalán megmarad. Év elején ugyanis több portál (köztük a HR Portal) is arról számolt be, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum összevonásra kerülne.
Nyitókép: Tumisu from Pixabay
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A Z generáció világszerte a modern munkaerőpiac egyik legnehezebb rajtjával szembesül. Miközben a fiatalok munkanélkülisége több kontinensen... Teljes cikk
Az Európai Unióban a 15–74 éves népesség 11,7 százaléka – mintegy 26,7 millió ember – nem tudja teljes mértékben kihasználni munkaerejét,... Teljes cikk
A friss diplomások számára hét éve nem volt ilyen nehéz elhelyezkedni: a kezdő pozíciók száma 12 százalékkal csökkent. A vállalatok a bizonytalan... Teljes cikk
- Íme a friss KSH-adatok: csökken a foglalkoztatás, hosszabb az álláskeresés 1 hete
- "Többek vagyunk azáltal, hogy más kultúrákkal is együttműködünk" - a Pannonjob és a Club Tihany megoldása a munkaerőhiányra 1 hete
- Mennyország vagy rémálom a munka jövője? A techguruk nem értenek egyet 1 hete
- A budapesti álláskeresők száma és változása 2024 és 2025 között 2 hete
- Modern Gyárak Éjszakája 2025: rekordok, innováció és lehetőségek a munkaerőpiacon 3 hete
- Nincsenek nők és kisebbségek, csak fehér férfiak - ilyen lenne a munka világa? 4 hete
- Ebben a vármegyében nőtt leginkább a dolgozók száma – Megérkeztek a KSH friss adatai 1 hónapja
- Az álláskeresők száma a magyar vármegyékben - grafikon 1 hónapja
- A foglalkoztatási ráta a magyar vármegyékben - grafikon 1 hónapja
- "Állás-apokalipszis" - nehéz helyzetben a frissdiplomások 1 hónapja
- A 15–64 éves nők foglalkoztatási rátájának alakulása az EU-ban 1 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja