Íme a friss KSH-adatok: csökken a foglalkoztatás, hosszabb az álláskeresés
A friss októberi adatok szerint 4 millió 674 ezren dolgoztak Magyarországon, miközben 217 ezren voltak munka nélkül, a munkanélküliségi ráta pedig 4,4 százalékra állt be. Bár a ráta látszólag stabil, a foglalkoztatotti kör zsugorodik, és egyre hosszabb időt vesz igénybe állást találni – ez jelzi a munkaerőpiac lassuló lendületét.

2025 októberében a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 674 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 217 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A 2025. augusztus-októberi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15-74 évesek körében 4 millió 672 ezer volt, 31 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A férfiak körében a foglalkoztatottak száma 24 ezerrel, 2 millió 467 ezerre mérséklődött, míg a nők körében lényegében nem változott, 2 millió 205 ezret tett ki.
A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 493 ezer fő dolgozott, 45 ezerrel kevesebb az előző év azonos időszakában mértnél.
A közfoglalkoztatottak száma 74 ezer fő, a külföldön dolgozóké pedig 105 ezer volt.
A jelentés szerint a 15-64 évesek körében a népesség és a foglalkoztatottak számának egyidejű csökkenése mellett a foglalkoztatási ráta gyakorlatilag nem változott, 75,3 százalék volt. Ez az érték a férfiak esetében 78,7 százalékot, a nők körében pedig 71,8 százalékot mutatott.
A 15-74 éves munkanélküliek átlagos száma 223 ezer volt az augusztus-októberi időszakban, a munkanélküliségi ráta pedig 4,6 százalék volt.
A férfi munkanélküliek száma 119 ezer, a nőké 104 ezer volt. A ráta a férfiak esetében 4,6, a nők körében 4,5 százalék volt, gyakorlatilag megegyezett az előző év augusztus és október közötti értékkel.
A KSH adatai szerint a munkakeresés átlagos időtartama 12 hónapot vett igénybe, a munkanélküliek 44,9 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, miközben 32,6 százalékuk már legalább egy éve nem talált munkát.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2025. október végén az egy évvel korábbihoz képest 2,4 százalékkal, 221 ezerre mérséklődött.
Ez már "figyelmeztető jel" - repedezik a magyar munkaerőpiac?
- olvassa el korábbi cikkünket!
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?