kapubanner for mobile

Indul a nyári diákmunka program!

Június 15-én indul a regisztráció a nyári diákmunkára. A program keretében bértámogatást kaphatnak a kiírt feltételeknek megfelelő munkáltatók 16-25 éves nappali tagozaton tanuló diákok és egyetemi hallgatók nyári foglalkoztatásához. A legkeresettebb diákmunka idén az irodai és az asszisztensi munka lesz.

images

Június 15-én indul a regisztráció a nyári diákmunkára. Az idei 3 és fél milliárd forintos támogatással elhelyezkedő fiatalok legkorábban július 1-jével állhatnak munkába.

A kormány a program tíz éve alatt eddig több mint 267 ezer tanuló, hallgató foglalkoztatását támogatta.

A,,Nyári diákmunka 2023." munkaerőpiaci program keretében bértámogatást kaphatnak a hirdetményben megjelölt feltételeknek megfelelő munkáltatók  16-25 éves nappali tagozaton tanuló diákok és egyetemi hallgatók nyári foglalkoztatásához.

Az első alkalommal 10 éve, 2013-ban indított, és azóta minden évben nyár elején meghirdetett nyári diákmunka program támogatást nyújt a területi, települési önkormányzatoknak és önkormányzati alaptevékenységet végző intézményeiknek, továbbá egyházi jogi személyeknek, illetve a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozásoknak a július-augusztus hónapokban foglalkoztatott diákok bruttó béréhez, így ezek a szervezetek a nyári hónapokra megnövekedő munkaerő-igényük kielégítésére előnyben részesíthetik a diákokat, egyetemi hallgatókat.

 
A nyári diákmunka programba azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik:
-        16-25 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok
-        szolgáltatást kérőként kérték nyilvántartásba vételüket és
-        foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.

A diákok nettó munkabére a 25 év alatti munkavállalók szja-mentességét is figyelembe véve havonta akár 142 181 ezer forint is lehet. 

A diákok 2023. június 15-től regisztrálhatják magukat a programra, és a munkáltatók támogatási kérelmeiket a 2023. július 1. - 2023. augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő foglalkoztatásra vonatkozásában nyújthatják be a székhely, telephely, vagy a munkavégzés helye szerint területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz - olvasható a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján.

Mintegy 26-27 ezer diák részvételére számít idén a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a programban - közölte Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikai államtitkára.

A legkeresettebb diákmunka idén az irodai és az asszisztensi munka lesz - számolt be a Hír TV. 

 

 

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek