Írásbeli megállapodás kell a 250 órán felül vállalt túlmunkához
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Országgyűlés törvényalkotási bizottsága által elfogadott módosító indítvány szerint az éves 250 órán felül további 150 óra rendkívüli munkaidőt, "önként vállalt túlmunkát" csak úgy rendelhet el a munkaadó, ha arra írásbeli megállapodást köt a munkavállalóval - írja az MTI.
A Kósa Lajos, Szatmáry Kristóf és Bányai Gábor (mindhárman Fidesz) által jegyzett, a munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott indítvány azt is tartalmazza, hogy kollektív szerződés esetén 300 óra a rendkívüli munkaidő, azaz az önként vállalt túlmunka, további 100 órát pedig csak szintén a munkaadó és a munkavállaló írásbeli megállapodása esetén lehetséges.
A bizottság kormánypárti tagjai által kezdeményezett módosítással azt is beírnák a munka törvénykönyvébe, hogy a megállapodás munkavállaló általi felmondása nem szolgálhat a munkaviszony munkáltató általi felmondásának alapjául.
További szabály, hogy a munkáltató és a munkavállaló által az elrendelhető rendkívüli munkaidő mértékéről kötött megállapodást a munkáltatónak külön nyilván kell tartania.
A munkaidőkeret továbbra is az eredeti javaslatban szereplő 36 hónap, vagyis 3 év lesz.
Kósa Lajos a bizottság előtt több szóbeli módosító javaslatot is tett. Ekkor került bele a szövegbe az önként vállalt túlmunka kifejezés is. Szóban tett javaslatot a politikus arra is, hogy a munkáltató a közölt munkaidő-beosztást, ha gazdálkodásában vagy működésében előre nem látható körülmény merül fel, a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően legalább kilencvenhat órával módosíthatja. A munkáltató a közölt munkaidő-beosztást a munkavállaló írásbeli kérésére is módosíthatja. A szövegből a szakszervezetek kérésére elhagyták azt, hogy a változtatás a munkavállaló hozzájárulásával is történhet - magyarázta.
Varga László (MSZP) a javaslat visszavonását szorgalmazta. Úgy látta, hogy az előterjesztés vállalhatatlan, "vadkapitalista", a multik érdekét szolgálja. Azon véleményének is hangot adott, hogy a törvényjavaslat általános parlamenti vitáját házszabályellenesen zárták le, ez pedig közjogilag teheti érvénytelenné a jogszabályt.
Jakab Péter (Jobbik), aki "rabszolgahajcsár úrnak" szólította Kósa Lajost, azt mondta, a magyar dolgozót a jövőben orrvérzésig lehet majd dolgoztatni, és előfordulhat, hogy többműszakos munkarendben egy munkavállalónak be kell majd érnie havonta két pihenőnappal. Az ellenzéki politikus szerint a javaslatnak a német multinacionális cégek örülnek. A vitát nagyon rövidre lehet zárni: el kell dönteniük a kormánypártiaknak, kit képviselnek, a német multikat vagy a magyar dolgozókat - mondta. Hozzátette: ha a magyar dolgozókat képviselik, akkor a javaslatot szét kell tépni - ő maga így is tett - és a kukába kell dobni.
Arató Gergely (DK) is a multinacionális cégeket sejtette a törvényjavaslat mögött. Patyomkin megoldásnak nevezte azt, hogy "úgy tesznek, mintha a munkavállaló szabad döntésén múlna a túlmunka vállalása". Elmondta, bele lehet írni a munka törvénykönyvébe, hogy nem lehet kirúgni a munkavállalót azért, mert nem vállalja a túlmunkát, de a dolgozó nincs alkuhelyzetben, és majd másra hivatkozva bocsátják el.
Hegedűs Lorántné (Jobbik) szerint mivel egy láthatóan rossz törvényről van szó, nem túlzás annak benyújtóját minősíteni. Ő is úgy látta, hogy nem lehet önkéntességről beszélni a túlmunka elrendelésekor.
Kósa Lajos a vitában elhangzottakra válaszolva elmondta, a munkavállalók és a munkaadók képviselőivel is egyeztetett és a javaslat csak a munkaerőpiac szűk szegmensére, 10-15 százalékára, az egyenlőtlen munkaterhelés mellett dolgozókra vonatkozik. Az eredeti törvényjavaslathoz képest voltak elmozdulások - hangoztatta.
A szakszervezetek kérésére került bele a javaslatba, hogy a munkaidőkeret egyről három évre emeléséhez üzemi tanácsi megállapodás szükséges - részletezte. Hozzátette: az előterjesztés megfelel az uniós irányelveknek, hiszen azok 416 óra túlmunkát tesznek lehetővé.
Kósa Lajos úgy értékelt, a kollektív szerződés és a munkavállalóval történő megállapodás kettős biztosítékot és erős alkupozíciót jelent.
Kitért arra is: a törvényjavaslat azon részét senki nem kifogásolta, amely minimális szolgáltatási díj bevezetésével biztosítja, hogy a kölcsönzött munkavállalók megkapják a mindenkori minimálbért. Ez 500 ezer embert érint, és a szakszervezetek is támogatták - jelezte.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?