Megjelent: 19 éve

Ismerje meg a profi toborzáshoz szükséges 3 kulcsképességet!

A toborzás is olyan képesség, mely elsajátítható, habár, mint minden szakma esetében, egyes szakemberek könnyebben rájönnek a nyitjára, mint mások - ez a képesség pedig igen sikeressé teszi őket.

images

A legtöbb tanulás a tapasztaláson alapszik. Megcsinálunk dolgokat, látjuk az eredményét, majd úgy változtatunk a kivitelezés módján, hogy az elvárásainknak leginkább megfelelő eredményt érhessük el. A nagyon sikeres toborzási szakemberek azonban éppen abban emelkednek ki, hogy a sikerességhez szükséges eszközöket rendkívül gyorsan sajátítják el és -bár gyakran nem is tudják megnevezni ezeket, de- ösztönösen alkalmazzák a mindennapok során.

Több éves megfigyelésem és gyakorlati tapasztalataim eredményeként, három olyan elemet tudtam meghatározni, melyek szinte mindig sikerre viszik a toborzási szakember munkáját:


1. Kiválasztási készségek

Az első és legjelentősebb készség, mellyel a toborzási szakember rendelkezhet, a jó pályázók kiválasztásának képessége.

A kiválasztás összetett és többszintű készséget igényel. Az első szinten nagyon jelentős, hogy megértse az ügyfél valódi igényeit és szükség esetén megfelelően befolyásolja azt, illetve hatékonyan kommunikáljon az ügyféllel. De az igazán jó toborzási szakemberek ezen felül az adott iparági és szakmabeli tapasztalattal is rendelkeznek és elérik a potenciális pályázók körét.

A legtöbb toborzási szakember ott követi el a hibát, hogy ideje és energiája nagy részét azzal tölti, hogy definiálja és elérje a megbízó elvárásainak leginkább megfelelő jelölteket. Az igazán sikeres toborzási szakemberek ezzel szemben több időt töltenek a megbízóval, a megbízó személyzetis munkatársával azért, hogy kezdeményező beszélgetésekkel feltérképezzék a felszín alatti lényeget, hogy mélységében tárhassák fel az új szakemberrel kapcsolatos elvárásokat és ismertessék a megbízóval a munkaerő-piaci várakozásokat.
Ezáltal egyrészről a megbízóban valós elvárásokat alakítanak ki, másrészről szűkítik az átvizsgálni tervezett pályázók körét. Eredményeképpen mind a toborzási szakember, mind a megbízó nagyobb bizalommal és megbízhatósággal kutatják fel és választják ki a pozícióra legalkalmasabb jelöltet.

Amint a szakember definiálta a lehetséges jelöltek célcsoportját, a következő fontos lépés a gondosan megtervezett marketing kampány (hirdetések, website) kivitelezése. Az egyes jelöltek alapos feltérképezése a toborzási szakember igen sok idejét elveheti.


2. Verseny-tudatosság és piaci ismeret

A sikeres toborzási szakemberek mélységében ismerik a potenciális jelöltek piacát. Ennek értelmében:
- Tisztában vannak azzal, hogy a piacon milyen szakemberek érhetők el és szüntelenül figyelemmel kísérik az üzleti élet történéseit, a leépítéséket, átalakításokat, a profit növekedések vagy esések mértékét, vagy bármilyen más olyan eseményt, mely a potenciális szakembereket állásváltoztatásra kényszerítheti.
- Felhasználnak minden rendelkezésre álló eszközt és információt, hogy kapcsolatban legyenek a potenciális célcsoporttal és ismerjék az aktuális karrier-trendeket.
- Ténylegesen feltérképezik a kulcsfontosságú szakemberek elérhetőségét, akikkel személyesen, e-mailben vagy más úton módon folyamatosan tartják a kapcsolatot. A potenciális "helyettesítők" biztosítása érdekében részletes adatbázist dolgoznak ki a szóba vehető pályázók nevéről, valamennyi elérhetőségéről és szakmai tudásáról.

Fontos tudni, hogy mindezek mellett a legtöbb sikeres toborzás a munkaerőpiac jövőbeni alakulásának precíz előrejelzésén alapul. Ehhez a toborzási szakembernek igen behatóan kell ismernie az adott iparágat, versenyhelyzetet, az általános gazdasági folyamatokat, illetve a versenytársakat. A toborzási szakember feladata, hogy felmérje a vállalat versenytársainak körét - különös tekintettel azok szakembereire - és megragadjon minden olyan lehetőséget, mellyel közelebb kerülhet a versenytársak kulcsfontosságú embereihez.


3. Érvényesülési készségek

A fenti készségek nyilvánvalóan szükségesek a sikeres toborzási munkához, ám ezek birtokában is egyre nehezebb meggyőzni a magasan képzett jelölteket arról, hogy változtassanak állást és csatlakozzanak a megbízó cégéhez. A jelöltek egyre igényesebbek, egyedi kompenzációs csomagot várnak el és olyan bérezési követelményeket támasztanak, melyek nehezen kivitelezhetőek a kompenzációs csomagok szigorú szabályozása miatt.

A sikeres toborzási szakemberek megtalálják a módját, hogy irányítsák a jelöltek elvárásait és meggyőzzék őket olyan javadalmazási csomag elfogadásáról, mely még ő igényeiket is kielégíti, de nem ró a szükségesnél nagyobb bérterhet a vállalatra. Például a toborzási szakember ajánlhatja a helyi ingatlan-közvetítőt, aki segíti a kiválasztott pályázót az áttelepülésben. Az ingatlan-közvetítő munkáját nem a cég fizeti meg, de segíti az új munkatárs letelepülését és még jutalékot is kap a bérbeadótól vagy a megbízójától. Ezzel a hozzáállással okosan és költséghatékonyan nyújthat a toborzási szakember valós értéket és mind a jelölt, mind a megbízó számára előnyös megoldást. Ez a hozzáállás különbözteti meg az igazán jó toborzási szakembert az átlagostól.

A sikeres meggyőzés másik pillére, hogy meggyőzze a jelöltet, hogy ez a legjobb cég a számára. Ehhez alapvető fontosságú, hogy mind érdeklődési körében, mind személyiségében passzoljon a adott munkakörnyezethez. Nagyon fontos továbbá, hogy megfelelően időzített és tervezett kommunikációval rendszeresen megerősítsük a választott szakember érdeklődését és lelkesedését.

A felsorolt három kompetencia érvényesítéséhez persze szükséges a magas szintű kommunikációs készség, valamint az olyan eszközök és üzenetek felkutatása és kialakítása, melyek mind a megbízót, mind a pályázót meggyőzik. Az elvárások tisztázásával a kivitelezés - a felsoroltak betartásával - már sokkal könnyebben oldható meg, így a toborzási szakember munkáját is nagyobb siker övezi majd.

Forrás: Kevin Wheeler - a Global Learning Resources Inc. elnöke
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk