Jelentősebb minimálbér- és garantált bérminimum-emelés jöhet jövőre
Parragh László kamarai elnök szerint jövőre emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum is, de ennek már kisebb a jelentősége, mint a korábbi években, ugyanis a munkaerőhiány miatt a a cégeknek magasabb keresetekkel kell tartaniuk a versenyt - írja a Magyar Idők.
2019-ben jelentősebb minimálbér- és garantált bérminimum-emelés jöhet, ám a megváltozott munkaerőpiaci helyzet miatt a legkisebb kötelező keresetek szerepe egyre inkább csökken - mondta a Magyar Időknek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
Szerinte ennek az az oka, hogy a cégeknek (az állami cégeknek is) a munkaerő toborzása és megtartása a legfontosabb és legnehezebb feladata, ezt pedig magasabb bérekkel lehet elérni.
A nano-, mikro- és kisvállalkozások kivételével már jellemzően meghaladják a fizetések a minimálbért. Parragh szerint figyelembe kell venni azt is, hogy az ország bizonyos térségeiben magas a minimálbéresek aránya, míg egyre több régióban már a nagyobb keresetek a jellemzőek.
Magyar Idők

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek