Jobbik: egyenlő munkáért fizessenek egyenlő bért!
Határozati javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé a Jobbik a regionális bérkülönbségek csökkentéséről - írja az MTI.
Jakab Péter, a párt parlamenti képviselője és szóvivője elmondta: a leszakadó országrészekben élők bérfejlesztéséről szóló indítványukat nem vette ugyan tárgysorozatba a múlt héten a törvényhozás vállalkozásfejlesztési bizottsága, de élnek azzal a lehetőséggel, hogy ülésszakonként hat esetben a frakcióvezető kezdeményezheti, a plénum elé kerüljön egy indítvány.
Felidézte: javaslatuk szerint a fizetések különbségének csökkentése érdekében az állami cégeket arra kényszerítenék törvénnyel, hogy fizessenek országszerte egyenlő munkáért egyenlő bért, valami tárgyalják újra a multinacionális vállalatokkal kötött stratégiai szerződéseket, rögzítve azokban a béremelések ütemtervét.
Egyben azt is előírnák - mondta -, hogy olyan gazdasági környezetet kell létrehozni, amely bérfejlesztésre ösztönzi a hazai vállalkozásokat. A környező államok fejlődésének záloga nem az olcsó, hanem a minőségi munkaerő volt - hangoztatta.
MTI

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek