Jobbik: erősíteni kell az érdekvédelmi intézményrendszeren
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Jobbik az érdekvédelmi intézményrendszer megerősítését sürgeti. Míg a 2000-es évek elején a munkavállalók több mint 20 százaléka valamilyen szakszervezet tagja volt, mára az arány 8 százalék körülire csökkent. Az érdekképviseletek nem tudják azt az érdemi tevékenységet kifejteni, amit kellene, a vezetők pedig retorzióktól tartanak - írja az MTI.
Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke mondta: pártja programja komoly kedvezményeket biztosítana a munkáltatóknak, ugyanakkor azt is megköveteli, hogy csökkenjen a munkavállalók kiszolgáltatottsága. Célként fogalmazta meg az önszerveződések megkönnyítését.
A jobbikos politikus a munkahelyi biztonság területén is előrelépést szorgalmazott. Kifejtette: 2010-ben 17 ezer bejelentett munkahelyi baleset volt, míg 2016-2017-ben elérte a 23 ezret. Ki kell vizsgálni ennek hátterét - hangoztatta Z. Kárpát Dániel, aki részben a munkaerőhiánynak tulajdonította a helyzetet.
Z. Kárpát Dániel azt is javasolta, hogy a munkaügyi ellenőrzések során a szakszervezetek is kapjanak valós jogköröket saját munkakörülményeiket illetően.
Jelezte továbbá, hogy jogi védelmet szeretnének biztosítani az érdekképviseleti vezetőknek. Ezt azzal indokolta, hogy a hetekben előfordult, hogy egy villamosiparban 40 éve dolgozó szakszervezeti vezető egyik napról a másikra elveszítette állását, mert fellépett a hozzá tartozó munkavállalók érdekében.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?