Képzéssel segíti a kormány a nők foglalkoztatottságát
Képzéssel támogatja a kormány a nők foglalkoztatottságát, a programra az önkormányzatok május 19-től adhatnak be pályázatot a források kimerüléséig vagy legkésőbb 2018. május 21-ig - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, a GE Magyarország negyedik Dolgozó szülők napjának megnyitóján.
Az Emmi tájékoztatása szerint a nők atipikus munkavégzését és foglalkoztathatóságát 9 milliárd forinttal támogatja a kormány. Novák Katalin a tájékoztatón kiemelte, központokat hoznak létre, amelyekben a nők olyan képzéseken vehetnek részt, amelyek a rugalmas munkaerőpiaci elhelyezkedésüket segítik.
A kezdeményezés partnerei lesznek a helyi munkaadók és a helyi civil szervezetek is - tette hozzá. Az adatok alapján Magyarországon a nők foglalkoztatottsága felzárkózik az európai uniós átlaghoz, azonban a kisgyermeket nevelő édesanyáké elmarad az uniós átlagtól - említette Novák Katalin.
A család nemzetközi napja alkalmából rendezett Dolgozó szülők napja a GE munkatársainak önkéntes kezdeményezése, amellyel a cég 140 országban segíti több ezer dolgozóját. Az érdeklődők a rendezvényen előadásokon vehetnek részt, szakemberektől kaphatnak tanácsot a munka és a magánélet sikeres összehangolására, illetve a vezetők is megosztják velük tapasztalataikat.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk
A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 1 hete
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 1 hete
- Szervezeti átalakítással erősít a WING: új vezetési struktúra áprilistól 1 hete
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 1 hete
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 2 hete
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 3 hete
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?