Kérhetnének, de nem kérnek többet az álláskeresők
Tavaly az álláskeresők magasabb fizetést mertek kérni, mint korábban, de a fizetési elvárások mértéke messze elmarad a reális bérektől, írja a Workania sajtóközleményében.
Az adatbázisban az álláskeresők által megadott fizetési igények átlaga 2012-ben 170.400 Ft volt, ami messze elmarad az országos 221.000 forintos bruttó átlagbértől. „Az eredmények minden évben azt mutatják, hogy az álláskeresők nem mernek annyit kérni, mint amennyit valójában kaphatnának. A pályázók fizetési igényei ugyanis rendszerint 25-30 százalékkal elmaradnak a valós fizetésektől.” – foglalta össze a kutatás eredményeit Ficza János, a Workania.hu PR menedzsere.
Tavaly viszont már többet kértek az álláskeresők, mint 2011-ben, hiszen akkor még 162.600 forint volt az átlag fizetési elvárás egy pályázónál, míg 2010-ben mérték a legalacsonyabb értéket: átlagosan 158 ezer forintot.
„Ez persze nem azt jelenti, hogy három évvel ezelőtt az emberek kevesebbért is hajlandóak lettek volna dolgozni, arról van szó inkább, hogy jelenleg már kevesebben merik megadni a bérigényüket a jelentkezés során, aki pedig megadja, az némileg magasabb összeget mond mint korábban.” – tette hozzá Ficza.
A legtöbbet természetesen Budapesten kérik a pályázók, átlagosan 195.200 forintot. A fővárost Győr-Moson-Sopron, Vas illetve Komárom-Esztergom megye követi. Havi 180 ezer forint feletti összeget kérnek még Fejér, Veszprém és Pest megye álláskeresői. A legalacsonyabb, nettó 150 ezer forint alatti fizetési elvárás pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye álláskeresőinél mutatkozik.
Bérigények alakulása régiók szerint:
Budapest 195 200
Győr-Moson-Sopron 189 000
Vas 188 400
Komárom-Esztergom 186 900
Fejér 185 700
Veszprém 182 100
Pest 180 600
Zala 175 500
Tolna 171 600
Somogy 171 000
Baranya 167 400
Csongrád 159 000
Nógrád 158 100
Bács-Kiskun 156 300
Heves 154 500
Békés 151 800
Jász-Nagykun-Szolnok 151 800
Szabolcs-Szatmár-Bereg 149 700
Hajdú-Bihar 144 600
Borsod-Abaúj-Zemplén 136 200
A Workania kutatói kiváncsiak voltak arra is, hogy vajon mely munkakategóriákban merik a legtöbbet, illetve a legkevesebbet kérni a munkavállalók.
Érdekesség, hogy a bőr-textil és ruhaipar, valamint a segédmunkák mellett az értékesítés és kereskedelem területén kérik átlagosan a legkevesebbet a dolgozók. Ezen a területen viszont elég gyakori a havi fix fizetés mellett a teljesítmény alapú elszámolás. Havi nettó 150 ezer forint körüli a bérigény továbbá a gyártás-termelés, a biztonság és védelem, valamint az adminisztráció területén.
A legmagasabb fizetési elvárások az építőipar, a információs technológiák, valamint marketing, reklám, PR területére jelentkező pályázóknál mutatkoztak.
Fizetési elvárások kategóriák szerint:
Építőipar és ingatlan 253 500
Információs technológiák 233 100
Marketing, reklám, PR 231 600
Minőség menedzsment 227 700
Elektrotechnika és energetika 227 400
Gépipar 223 500
Adminisztráció 151 800
Gyártás, termelés 150 000
Biztonság és védelem 149 700
Értékesítés, kereskedelem 144 000
Segédmunka 129 000
Bőr-, textil- és ruhaipar 123 300
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok 7 napja
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 1 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 4 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?