kapubanner for mobile

Kevesebb fiatal munkanélküli

Bár javult a fiatalok foglakoztatási helyzete, ez azonban nem csak pozitív változások eredménye. Kevesebben tanulnak, többen mennek külföldre, ez hozzájárul a statisztika javulásához, írja a Világgazdaság.

images

Tavaly 20,4 százalékos volt (idén már 18 százalék körüli) az ifjúsági munkanélküliség Magyarországon, ami jelentős csökkenés a 2013-as 26,6 százalékhoz képest, derül ki a KSH kiadványából. Ugyanakkor a válság előtti állapotokat még nem sikerült elérni. Sokkal jobban állunk, mint Spanyolország és Görögország, ahol kétszer annyi fiatal munkanélküli, de rosszabbul, mint Ausztria vagy Németország, ahol csak feleennyi fiatalnak nincs munkája.

A nem dolgozó és a nem tanuló fiatalok aránya 13,6 százalékos volt tavaly. Bár még nem mutatkozik az adatokban a tankötelezettség korhatárának csökkentése, Hárs Ágnes a Kopint-Tárki vezető kutatója a Világgazdaságnak azt mondta, túl alacsony ez a korhatár, mert aki ekkor kikerül a munkaerő-piacra, annak szinte esélye sincs, hogy jó munkája legyen. A lemorzsolódás pedig az amúgy is hátrányos helyzetűeket érinti leginkább. Ráadásul a kutató szerint a közmunkapogramok elveszik a munkaerő-piaci képzések forrásait.

A munkaerőpiacon jelen lévő 15 és 24 év közöttieknek több mint egyharmada szakképzetlen, alacsony iskolai végzettségük miatt kevés az esélyük a foglalkoztatásra. Tavaly ebből a korosztályból 65,6 ezren voltak munkanélküliek.

Világgazdaság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek