Kiváló dolgozók
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Örkény Színház azonos címmel futó előadásának különlegessége, azon túl, hogy a járványhelyzet miatt streamelik a darabot, hogy nem csak profi színészek játszák. Hanem a színészek mellett maguk a gondoskodó munkakörökben dolgozó szakemberek is színpadra lépnek. Dokumentarista előadás ezen szakmák mindennapjairól.
A Kiváló dolgozók című előadást október 24-én mutatták be. A színészeken kívül szerepelnek benne a színház ismertetője szerint azok a hétköznapi hősök, a gondoskodó szakmák képviselői, akik általában láthatatlanul, és sokszor főként anyagi, sőt társadalmi megbecsülés nélkül végzik a munkájukat. Ezek azok a foglalkozások, amelyek értékét az emberek akkor kezdik csak megbecsülni, amikor saját maguknak vagy valakinek a közelükben szüksége lesz az ellátásukra.
Ők a szociális munkások, gyermek- és idősgondozók, egészségügyi szakemberek, otthonápoló édesanyák. Az előadás célja dokumentarista jellegű, vagyis a színpadra viszi a valós életeket, problémákat, hogy egy kicsit a szélesebb közönség is belelásson abba, hogy ki gondoskodik azokról, akik nem tudnak magukról gondoskodni, és hogy ez a munka mekkora áldozatot követel.
A színészeken kívül így tíz civil is színpadra áll: hospice nővér, gyermekotthoni dolgozó, intenzív szakápoló, idősgondozó szociális munkás - ők saját magukat alakítják. A nézők pedig belepillanthatnak egy-egy munkanapjukba, az életükbe, egészen közelről. Ők tulajdonképpen nem játszanak, hanem magukat adják, az ő valódi tapasztalataikból, információkból álltak össze a jelenetek, épült fel a szöveg.
Ráadásul ezekben a szakmákban komoly probléma az elvándorlás és sok esetben ezekben a munkakörökben nem igazán jelenik meg a fiatal utánpótlás, éppen a megbecsülés hiánya miatt.
A Kiváló dolgozók az Örkény Színház előadásában - igaz történetek a gondoskodásról, Boross Martin (rendező), Neubold Júlia (alkotó munkatárs) és Szabó-Székely Ármin (dramaturg) alkotása.
Fotó: Örkény Színház

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?