Közel 370 ezer fiatal mentesült eddig az szja alól
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatIdén az első hét hónapban több mint 79 milliárd forintot hagyott az adókedvezmény a fiataloknál. A legtöbben, mintegy 367 ezren, júliusban éltek a 25 év alattiaknak járó kedvezménnyel.
Minden fiatalt érint az adómentesség, azokat is, akik idén csak egy rövidebb időszakban, így például nyáron diákmunka keretében vagy részmunkaidőben dolgoznak. A fiataloknak az első házasoknak járó adókedvezményről sem kell lemondaniuk az adómentesség miatt.
Ha két 25 év alatti összeházasodik, akkor a fiatalok az első házasoknak járó adókedvezményt nem az esküvőt követő hónaptól, hanem 25 éves koruktól számított 24 hónapon keresztül vehetik igénybe - hívta fel a figyelmet Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Nemcsak adó, hanem adminisztráció mentesség is jár a 25 év alattiaknak. A kedvezmény automatikus, azt rögtön a fizetésben is érvényesíteni kell a munkáltatónak, vagyis azt külön nem kell kérni, arról nem kell nyilatkozni a munkáltatónál.
A nyilatkozatot kizárólag akkor kell kitölteni, ha a fiatal a kedvezményt csak részben vagy egyáltalán nem kívánja érvényesíteni, például azért, mert több munkáltatótól is van jövedelme, amelyek együtt már meghaladják az adómentes értékhatárt. Ilyen esetben fontos a nyilatkozat, mert ezzel előzhető meg a jogosulatlan igénybevétel.
A fiatalok szja-mentessége nemzetközi szinten is másolandó modellé válhat. Jelenleg ilyen kedvezményt az Európai Unióban csak Magyarország és Lengyelország alkalmaz. A magyar mentességi szabályok nemcsak az adminisztrációmentesség miatt speciálisak, hanem a kedvezménnyel érintett jövedelmek széleskörűsége miatt is, hiszen a munkabér mellett például a táppénzt, a megbízási díjat, az őstermelői és az átalányban megállapított jövedelmet és a vállalkozói kivétet is érintik - mondta Izer Norbert.
Arról, hogy hogyan próbálják kijátszani a munkaadók a 25 éven alauliak adómentes fizetését, ebben a cikkünkben írtunk, arról pedig, hogy a mentesség pontosan mennyi többletjövedelmet jelent az érintetteknek, itt.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?