Közel százezren vettek részt a majdnem ingyenes képzéseken
Épp egy éve indult el a Tudásod a jövőd program, amely sikeresen segítette a hátrányos helyzetben lévők képzését - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára. A program csaknem százezer embernek adott a munkaerőpiacon azonnal hasznosítható informatikai és nyelvi tudást.
A meghirdetett 9924 képzésből 1853 volt informatikai kurzus, a többi nyelvi. A képzések 100 ezer embert céloztak meg, eddig 96 500-an vettek részt a képzéseken, és összesen csaknem 300 ezer regisztráló volt. A program 2014-ben zárul, a támogatottak jövő augusztus végéig járhatnak a képzésekre.
A résztvevők fejenként 90 ezer forintos támogatást kapnak, ami mellé 5 százalékos önrészt kell befizetniük, a hátrányos helyzetű kistérségekben még ennél is kevesebbet, ott az önrész 2 százalék. Külön figyelmet fordítottak a munkanélküliekre, a kismamákra, a 45 év felettiekre is.
A program elsősorban európai uniós forrásból, 12,5 milliárd forintból valósult meg.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 6 napja
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 7 napja
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 1 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 2 hete
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?