Köztisztviselői bértábla 2019
A köztisztviselői illetményalap 2008 óta nem változott, az illetményalap 38.650 forint. A köztisztviselők fizetése attól függ, hogy végzettségük alapján melyik besorolási osztályba tartoznak. Ennek függvényében jár számukra a köztisztviselői illetményalap, és más kiegészítő juttatások. Cikkünkben a 2018-as adatok szerepelnek, a friss adatok iránti kéréssel fordultunk a Minisztériumhoz, a későbbiekben ezzel frissítjük majd a cikket.
Az alapilletményt 2018-ban a fokozathoz tartozó szorzószám és az illetmény alap szorzata határozza meg.
Az I. besorolási osztályban (felsőfokú végzettséggel rendelkezők) 1 évig gyakornoknak számítanak a dolgozók, ekkor a szorzószám 3,1. Az első három évben a fogalmazók 3,2-3,3 szorzószámmal számolhatnak. 3-8 év közötti munkaviszonnyal a tanácsos kategóriába tartoznak, 3,5-3,9 szorzószámmal. 8-16 év munkaviszony esetén vezető-tanácsossá válnak, 4,2-4,8 szorzóval, 16-25 év munkaviszonnyal 5,1-5,3 szorzóra számíthatnak. 25 éves munkaviszony után vezetőfőtanácsos kategóriába kerülnek, attól függően, hogy hány éve dolgoznak 5,6-6 szorzóval.
A II. besorolási osztályba a középfokú végzettségűek tartoznak, itt két évig számítanak gyakornoknak, 1,6-os szorzószámmal. 2-12 év munkaviszonnyal válnak előadóvá 1,9-2,3 a szorzószám. 12-31 év munkaviszony után főelőadó kategóriába kerülnek, ahol a szorzószámok 2,5-2,9 között vannak. 31 év után pedig a legmagasabb, főmunkatárs kategóriába kerülnek, 3,3-4,4-es szorzókkal.
A III. osztályba tartoznak a végzettséggel nem rendelkező ügyintézők. Itt a gyakornokok 2 évig 1,79-es szorzóval számolhatnak. 2 év után kerülnek át az ügykezelő kategóriába, ahol 2 évente növekszik a szorzószám, 12 év után éri el a 2,75-öt.
Az illetménykiegészítés az alapilletmény 10-50 százaléka lehet, ezt a munkáltató határozza meg. Ez lehet például vezetői illetménypótlék, éjszakai pótlék, idegennyelv-tudási pótlék.
A teljes jogszabály a Nemzeti Jogszabálytár oldalán olvasható.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Közeledik az év vége, sokan már a prémiumra várnak, de lesz számos munkavállaló, akinek idén (is) csalódnia kell. Nem mindegy ugyanis, hogy a... Teljes cikk
Negyedévente 200 dollárt kap minden állampolgár a Marshall-szigeteken egy új, országos alapjövedelem-program keretében. A juttatás nem a munkát... Teljes cikk
Szerzetesenként havi mintegy 400 ezer forintnyi költséget spórolnak meg a bakonybéli bencések külsős, piaci szereplők igénybe vétele helyett –... Teljes cikk
- "Egyenlő értékű munkáért, egyenlő bért" - ami az elmúlt 50 év alatt nem sikerült 1 hónapja
- Rekordmélyponton a kezdő fizetések: már a top cégek sem adnak többet a fiataloknak 2 hónapja
- Felmérés: a dolgozók több mint fele nem kapott fizetésemelést az elmúlt évben 2 hónapja
- Felmérés: minden ötödik brit dolgozó kért már előleget a főnökétől, hogy megéljen 2 hónapja
- A bértranszparencia a bizalom eszköze, nem puszta megfelelés 2 hónapja
- Így emelkedett a reálkereset tavaly óta - Megérkeztek a KSH adatai 2 hónapja
- Milliomos IT-szakmák: ezekért a munkakörökért fizetnek csillagászati összegeket 2 hónapja
- „Nettó 297 ezerből nem lehet megélni” – drámai munkaerőhiányra figyelmeztet a szakszervezet 2 hónapja
- Mikor lesz nálunk is így? A szomszédunkban már két munka sem elég a megélhetéshez 2 hónapja
- Ennyit keresnek az NFL pompomlányai 2 hónapja
- Megkapta az engedélyt a szolgáltató - hamarosan Revolut-számlára is érkezhet majd a fizetés? 3 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa