kapubanner for mobile

Kritizálják a gimnáziumi igazgatók a köznevelési kerekasztalt

Számos kritikát fogalmaztak meg a köznevelési kerekasztallal kapcsolatban a gimnáziumi igazgatók - derült ki egy a Magyar Nemzet által megismert dokumentumból.

images

Egyebek közt arról írnak: nem értenek egyet azzal, hogy az önkormányzatok rossz iskolafenntartók lettek volna, de azzal sem, hogy az állami monopólium bevezetésével szorítják ki a magánkiadók sokszor igen színvonalas tankönyveit a piacról. A hamarosan nyilvánosságra kerülő nyilatkozathoz eddig több mint 50 gimnázium csatlakozott.

Egyet nem értésüknek adtak hangot annak is, hogy eltörölte a kormány a pedagógusbérek minimálbérhez kötését.

Az igazgatók kritizálják azt is, hogy 24-26 órára emelték a tanárok heti óraterhelését, mert "ezzel a béremelés jelentős részét bújtatva többletmunkával ellentételezik", ami "súlyosan veszélyezteti az oktatás színvonalát". Követelik a heti 22 tanóra visszaállítását. Kiemelik, valóban szükséges volt a pedagógusok minősítési rendszerének bevezetése, de azt nem a megvalósult formában kellett volna bevezetni.

Szebedy Tas, a Gimnáziumok Országos Szövetségének (GOSZ), illetve az Országos Köznevelési Tanács (OKNT) elnöke arról tájékoztatott: az Élenjáró Gimnáziumok Igazgatóinak Grémiuma fogalmazta meg a nyilatkozat alapját, amit pedig a GOSZ és a Nemzeti Pedagóguskar vezetői tagozatának közös szakmai konferenciáján dolgoztak át. A lapnak úgy fogalmazott: a korműnnyal valós megegyezés esélye 2018-ban tud megjelenni eredményként.


Magyar Nemzet
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek