kapubanner for mobile

KSH: alig érzékelhetően, de nőtt a reálkereset

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek összességében 8,1 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A január-júliusi reálkereset (a fogyasztóiár-index 6,8 százalékos növekedése mellett) 0,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az alkalmazásban állók száma 2008. január-júliusban átlagosan 2 millió 755 ezer volt.

Az év első hét hónapjában a költségvetési szférában 723 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 945 ezren dolgoztak. A költségvetési intézményekben összességében közel 4,7 százalékkal csökkent a létszám, míg a versenyszférában 0,1 százalékkal emelkedett.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete az év első 7 hónapjában 196 200 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 188 900 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 218 200 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 8,1 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 5,6 százalékkal, a versenyszférában dolgozóké pedig 9,7 százalékkal volt magasabb. Átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek a pénzügyi tevékenység (14,0 százalék), ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (13,8 százalék), kereskedelem, javítás (10,2 százalék), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (8,7 százalék) gazdasági ágban.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) átlagkereset 7,7 százalékkal nőtt az előző év január-júliushoz képest, a versenyszférában dolgozók alapbére 8,8 százalékkal, míg a költségvetési szféraalkalmazottainak alapilletménye átlagosan 5,8 százalékkal lett magasabb. Júliusban a bruttó átlagkeresetek 7,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit.

Január-júliusban a nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 120 700 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 89 600 forintnak, a szellemi foglalkozásúaké 155 500 forintnak felelt meg. A nettó kereset így átlagosan 7,2 százalékkal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférát 8,3 százalékos, a költségvetési szervezeteket pedig 5,4 százalékos növekedés jellemezte.

A 207 700 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 8,5 százalékkal volt magasabb az előző év január-júliusinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,5 százalékot tett ki.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek