Külön programmal küzd az EU a fiatalok munkanélkülisége ellen
Ma Európában ötből egy fiatal nem talál magának munkát, az európaiak pedig nem is szívesen vállalkoznak. A probléma kezelésére az Európai Bizottság elindította Youth@Work programját, amelynek célja, hogy kapcsolatot teremtsen az üzleti szféra és a fiatalok között - olvasható a EurActiv hírügynökség honlapján.
Az EUROSTAT adatai szerint jelenleg mintegy ötmillió munkanélküli fiatal van az Európai Unióban. A gazdasági válság kezdetekor, 2008 elején körülbelül négymillióan voltak állás nélkül a 15-24 év közötti korosztályból, a válság azonban további egymillióval növelte a számukat. Ez a munkaképes fiataloknak mintegy 20 százaléka, néhány tagállamban azonban különösen aggasztó a helyzet: Litvániában a 30 százalékot, Észtországban, Lettországban és Spanyolországban a 40 százalékot is meghaladta a fiatalkori munkanélküliség aránya.
A magyar Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon 2009 második felében a 15-24 év közötti fiatalok körében a munkanélküliség arány 27,7 százalék volt, és bár 2010-ben 25 százalék körülire csökkent, jelenleg ismét meghaladja a 27 százalékot, ami szintén jóval az EU-s átlag fölött van.
A válság leginkább az alacsony képzettségűeket sújtotta, míg a magasabban képzett fiatalok szenvedték el a legenyhébb hatást. Azok a fiatalok, akiknek se munkájuk nincs, sem tanulmányokat nem folytatnak, sem képzésben nem vesznek részt, veszélynek vannak kitéve, ha nem tudnak munkatapasztalatot vagy készségeket szerezni, amelyek segítségével munkát tudnának találni ezekben a nehéz időkben. Magyarországon az arányuk a nyolcadik legmagasabb az Európai Unió 27 tagállama közül.
Csökkenő vállalkozókedv
A válság egy másik fontos következménye volt a vállalkozókedv csökkenése is az Európai Unióban: az Eurobarometer felmérése szerint tíz európaiból nyolc egyetért azzal, hogy elérhető pénzügyi támogatások hiánya miatt nehéz vállalkozást indítani. Ez különösen Görögország, Bulgária és Lettország esetében igaz, ahol tízből legalább kilenc válaszadó ért egyet azzal, hogy a fő korlát a finanszírozás hiánya. A vállalkozókedv Finnországban, Ausztriában és Hollandiában a legmagasabb.
Az EU nagy többsége, mintegy 71 százalék azzal is egyetért, hogy a bonyolult adminisztrációs kötelezettségek miatt problémás a vállalkozásindítás. Különösen a romániai, olaszországi, lettországi, litvániai és görögországi válaszadók találták úgy, hogy bonyolult adminisztrációs kötelezettségek nehezítik az induló vállalkozások életét.
Az Európa 2020 stratégia Mozgásban az ifjúság (Youth on the Move) kezdeményezésének részeként április 29-én egy Budapesten megrendezett állásbörzén meghirdetett Youth@Work program azonban az Európai Bizottság szándékai szerint kezelné mind a két problémát, vagyis munkához juttatná a fiatalok, valamint a vállalkozások helyzetén is segítene. A speciális programra azért is szükség van, mert az Európai Bizottság februári jelentése alapján lassan ugyan csökkenő tendenciát kezd mutatni a munkanélküliség aránya Európában, a fiatalok munkaerőpiaca azonban egyelőre továbbra is nyomott maradt.
Kapcsolatépítés a fiatalok és a vállalkozások között
Az európai Youth@Work program kapcsolatokat akar kiépíteni a fiatalok és a kis- és középvállalkozások (kkv-k) között, ösztönözni kívánja a kkv-kat arra, hogy fiatalokat alkalmazzanak, a fiatalokat pedig arra, hogy a kkv-kban vállaljanak munkát. Ezzel a Bizottság asmellett, hogy segítené a fiatalok munkához jutását, a kis- és középvállalkozásokat is energikus és kreatív munkavállalókkal látná el.
Az új európai program emellett fontosnak tartja azt is, hogy a vállalkozni akaró fiatalokat információkkal és tanácsokkal lássa el, hogy könnyebben el tudják indítani saját cégüket, valamint hogy fejlesszék vállalkozói készségeiket és gondolkodásmódjukat, ezzel is növelve a vállalkozási kedvet az Unióban. A Bizottság 2011 őszétől kezdődően ennek megfelelően különböző, hálózatépítéssel, mentorálással és munkerő-toborzással kapcsolatos találkozókon, valamint állásbörzéken kívánja elérni mind a munkakereső fiatalokat, mind a kkv-kat, szorosan együttműködve a foglalkoztatási tanácsadói EURES-hálózattal, valamint a tagállamok nemzeti munkaügyi központjaival.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?