Létszámgondok vannak a tűzoltóságnál is
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgyes városokban 10 év alatt majdnem egyharmaddal csökkent a hivatásos tűzoltók száma. Az OKF statisztikái pedig csalókák, mert azokba a gépjárművezetőket, hajósokat, búvárokat is beszámítják.
Fokozatosan csökken a káresetekhez kivonuló hivatásos tűzoltók száma Magyarországon, egyes városokban lassan már egyharmaddal vannak kevesebben, mint a katasztrófavédelem mostani rendszerének 2012-es létrehozása előtt. Vagyis romlik a lakosság tűzvédelmi biztonsága – mondta a Népszavának a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke.
Salamon Lajos szerint a hivatalos statisztikák nem adnak valós képet a tényleges helyzetről, mert ma már a létszámba olyanokat is beszámítanak az igazgatóságok, akik segítik ugyan a munkát, de maguk nem oltanak, nem mentenek.
Szerinte épp ezért kritikával kell kezelni az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) adatait. A szervezet lapunk kérdéseinkre azt írta, hogy jelenleg több mint 7500 tűzoltó lát el „készenléti feladatokat”, és ez a létszám érdemben nem változott 2012 óta.
Mindazonáltal az országos parancsnokság nem is titkolja: a listán a beosztott tűzoltók mellett szerepeltetik „a gépjárművezetőket, a különleges szer kezelőket, a tűzoltásvezetőket, a vegyi/radiológiai/biológiai felderítő szakembereket, a búvárokat, a kutyavezetőket és a hajósokat” is.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc